Az oroszok Ukrajnában végrehajtott különleges katonai hadművelete, európaiul az orosz-ukrán háború kitörése óta, a médiában időről időre felerősödnek azok a hangok, amelyek az orosz elnök hogylétével, bukásával, halálával foglalkoznak.

Putyin rákos, szteroidon él, autoimmun betegsége van, Parkinson kórja van, megoperálták, megpuccsolták, megbomlott az elméje, hetek óta halott, és így tovább. Ismerős szólamok? A gond csak az, hogy a vágyvezérelt gondolkodást – ahogy azt maga a definíció is leírja – a vágyak vezérlik a ráció helyett, így aztán nem több mint önáltatás, önbecsapás.

Senki sem él örökké, nyilván, ezért az idén 70. életévébe lépő Putyinnal is éppúgy történhet bármi, mint kortársaival, elődei és utódai összességével: megbetegedhet, megpuccsolhatják, meggyilkolhatják. Azonban semmiféle garancia nincs arra, hogy ha és amennyiben Putyin elnök hirtelen eltűnne a színről, őt egy, a nyugati értékrendbe szerelmes, világbékéért esdeklő vezető követné. Olyan, aki megválasztása másnapján máris cárrá koronázná Bident, a Kreml kulcsát átadná az ukrán állami színjátszó körnek kormánynak, szélesre tárva Oroszország kapuit a davosi vendégek előtt, majd a Föderáció valamennyi maciját kiheréltetné, bundájukat szivárványosra festetné, és mielőtt a nyugati morál megcsóválhatná a fejét, az orosz hadsereg uniformisát a Gucci 2020-as férfikollekciójára cseréltetné.

 

Egy kínai mondással élve: vigyázz, mit kívánsz!

Erre a bagatell lehetőségre hívja fel a figyelmet a Business Insider cikke is, amely arról értekezik, hogy bizonyos körök Oroszországban módfelett elégedetlenek Putyin különleges katonai hadműveletével, és a tökölés helyett teljes körű mozgósítást követelnek, amolyan „háborút utolsó vérig”.

Az Oroszországi Tiszti Gyűlés május 19-i levelében kijelentette, hogy a különleges katonai hadművelet nem érte el céljait, és felszólította Putyint, nézzen szembe a ténnyel, amely szerint az ukrajnai invázió már nem Ukrajna „nácitlanításáról” szól, hanem Oroszország létéről és a világrendben elfoglalt helyéről – derül ki a washingtoni kutatóintézet, az Institute for the Study of War friss elemzéséből. Az oroszbarát veteráncsoport szerint Putyin hadművelete kudarcba fulladt, és itt az ideje felkészülni egy „rendes” háborúra.

Azonban nem csak a veteránok, de az oroszbarát bloggerek is egyre kritikusabbak a Kremllel szemben. Ilyen például a Telegramon 2,1 millió követővel bíró Jurij Podoljaka is, aki egy videóban elmondta, hogy eddig ugyan kerülte az orosz hadsereg kritizálását, de a Sziverszkij-Donyec folyón történő átkelés kudarca után elfogyott a türelme.

A The New York Times szerint az orosz hadsereg átkelésére a Sziverszkij-Donyec folyón május elején került sor, s ez lett eddig a háború egyik legdrámaibb vesztesége az orosz fél számára: több tucat páncélozott jármű veszett oda, és a becslések szerint több, mint 400 orosz katona vesztette életét vagy sebesült meg.

Egyre több tehát az elégedetlen hang a Föderációban, csak épp nem azoké, akik a háború de-eszkalálására törekednének – épp ellenkezőleg. Az orosz veteránok csoportja szerint a Kremlnek tovább kellene mozgósítani a NATO-országokkal határos összes régióban, egy évről kettőre növelni a katonai szolgálati időt, háborús igazgatást létrehozni a Donyecki és Lukanszki Népköztársaságban, illetve halálbüntetéssel sújtani a dezertőröket.

Mindez persze tényleg csak azokat lepheti meg, akik nem hajlandóak szembenézni a realitásokkal, legyen az történelmi, geopolitikai, stratégiai, hadászati, kulturális, vallási vagy identitásbéli. És ha valaki még ma sem látja be, hogy az Orosz Föderáció számára egzisztenciális okokból fontosabb Ukrajna ügye, mint az USA számára, az vélhetően azt sem fogja belátni, hogy Ukrajna ezt a háborút sosem nyerheti meg, ezzel szemben az orosz birodalom száz év múlva is állni fog. Csak így, leíró jelleggel.

Robert C. Castel az alábbiakat írta a jelenségről:

„A háborút bíráló protest-mozgalom végül is beindult, csak nem pontosan a füves-gitáros forgatókönyv szerint. Az orosz veteránok, az ultranacionalisták és az orosz szélsőjobb egyre kritikusabb hangot ütnek meg a háború menetét illetően. A követeléseik-fenyegetéseik között szerepel az általános mozgósítás, a háború kiterjesztése és szükség esetén az atomfegyver bevetése is. A puccs, amiről hónapok óta álmodozunk, még bekövetkezhet. De semmi garancia nincs rá, hogy Putyin urat Bernard Guetta orosz megfelelője fogja felváltani.

Az ortodox miserend szerint egy Kerensky-t egy Lenin szokott követni, aki aztán egy új Sztálinnak ágyaz meg.”

Kiemelt kép forrása: Neokohn