„Európában mi vagyunk az egyik utolsó őrzői az unió alapító atyái által megfogalmazott keresztény és demokratikus berendezkedésnek, ez fontos feladatunk, egyben utolsó esély Európa számára, hogy ne felejtse el a gyökereit, és visszataláljon azokhoz” – jelentette ki Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

Kifejtette: „a kereszténydemokrácia mint alap van jelen a kormányzati struktúra kialakításában, a legfontosabb feladatunk, hogy biztos és kiszámítható fejlődést nyújtsunk a magyar embereknek.

Arra kell törekednünk, hogy olyan munkaalapú társadalmat építsünk tovább, ahol a munka becsülete megkérdőjelezhetetlen, és emellett a lehető legtöbb segítséget megadunk a családoknak mint a társadalom legfontosabb építőköveinek.”

A frakcióvezető a kormány jelenlegi legfontosabb feladatának annak biztosítását nevezte, hogy Magyarország kimaradjon az ukrajnai háborúból. Hangoztatta, hogy a kormány már megtette az első lépéseket ahhoz, hogy megvédje az országot a konfliktus hátrányos következményeitől. Úgy fogalmazott:

„A kedvezőtlen világgazdasági hatások már előtte is éreztették a hatásukat infláció formájában egész Európában, de ezt felerősítette most a fegyveres konfliktus. Nekiláttunk annak, hogy megvédjük a magyarokat a hátrányos következményektől (benzinárstop, kamatstop, élelmiszerárstop), de most mindemellé a brüsszeli szankciós politika hatásaként brutális mértékű enerigaárrobbanás jövőképe robog felénk szédítő sebességgel.”

Ezzel kapcsolatban leszögezte: földrajzi helyzetéből adódóan Magyarország sokkal jobban függ az orosz importtól, mint sok nyugati állam, ezért

 „most nagyon észnél kell lennünk, hogy csak olyan szankciókat támogassunk, amelyek nem teszik tönkre az egyre jobban működő gazdaságunkat”.

Az oktatás, az egészségügy és a környezetvédelem kormányzati képviseletével kapcsolatban Simicskó István azt mondta, „biztosak lehetünk abban, hogy rátermett szakemberek foglalkoznak majd az említett területekkel és kidolgozott tervek állnak rendelkezésre a további lépések megtételére”.

Forrás és kép: vasarnap.hu