Négy év alatt csaknem megduplázódott a magukat leszbikusnak, melegnek vagy biszexuálisnak valló brit fiatalok száma derül ki a brit Statisztikai Hivatal (Office for National Statistics, ONS) május 25-én kiadott felméréséből.

A hivatal adataiból az derül ki, hogy 2020-ban a 16 és 24 évesek 8 százaléka sorolta magát az LMB közösséghez. Ez a 2019-es 6,6 százalékhoz képest közel másfél százalékpontos növekedést jelent, 2016-hoz képest pedig majdnem duplázódást.

Az adatok alapján 2020-ban már majdnem minden 12. brit fiatal az LMB közösséghez tartozott.

A brit felnőttek 3,1 százaléka vallotta magát leszbikusnak, melegnek vagy biszexuálisnak. Ez szintén növekedést jelent a korábbi évekhez képest: 2019-ben 2,7 százalék, 2014-ben pedig 1,6 százalék sorolta magát ebbe a kategóriába.

A jelentés ezzel párhuzamosan azt is megállapította, hogy a heteroszexuális felnőttek száma “csökkenő tendenciát” mutat, a 2014-es 95,3 százalékról 2020-ra 93,6 százalékra esett, írja a portál.

Forrás: blogstar.hu

Kép forrása: Magyar Nemzet