Egyre élesedik a Jobbikban a bel-háború, és az ököritófülpösi szexuális botrány csak élezi azt a feszültséget, amit Jakab Péter pártelnök és kabinetfőnöke, Molnár Enikő erőszakos módszerei idéztek elő. A pártot otthagyó elnökjelölt, Stummer János már a kongresszuson arról beszélt, hogy a pártot már jó ideje nem az elnökség, hanem Jakab Péter tanácsadói köre irányítja.

Az események felgyorsultak, miután a rendőrség tegnap tanúként kihallgatta V. Anitát, a szexuá­lis erőszak áldozatát. A Jobbik etikai bizottsága emiatt leállította az eljárást a feltételezett elkövetővel, Földi Istvánnal szemben. Szilágyi György volt alelnök, az áldozat élettársa szerint a fegyelmi testület régóta arra várt, hogy megakaszthassa a vizsgálatot, miután Jakab Péter és élettársa, Molnár Enikő nem hajlandó érdemben reagálni az ügyre, holott mindketten jelen voltak a jobbikos disznótoron, ahol a szexuális terror megtörtént.

A Metropolnak egy jobbikos forrás azt vázolta, hallgatásuk oka, hogy nagyobb részt a feltételezett elkövető hozhatta létre azokat a fantom alapszervezeteket, amelyek küldöttei révén újra nagy többséggel elnökké választották Jakabot, így a pártelnök valójában a „szexbotrány és egy választási csalás rabjává” vált. A keddi elnökségi ülésen már többen egyértelműen szembefordultak Jakabbal.

A közvetlen kiváltó ok az volt, hogy Molnár Enikő önkényesen kirúgta Béres Ferenc Attilát, a Jobbik kommunikációs igazgatóját, a Zsúrpubi főszerkesztőjét. Állítólag azért, hogy egyedül intézhesse a párt kommunikációját. Amikor emiatt az elnökség több tagja tiltakozott,

Jakab élettársa kijelentette, márpedig neki ehhez is joga van, s indoklásként a szervezeti és működési szabályzatot lobogtatta.

A Metropol beszámolója szerint a puccsisták élére Jakab egyik korábbi bizalmasa, Potocskáné Körösi Anita állt. Mindez azért jelent egyértelműen fordulópontot, mert Potocskáné Jakab Péter elnökhelyettese, akit nyolcvannyolc százalékos többséggel választott meg a tagság a néhány hete megtartott tisztújításon. Jakabot az is meglephette, hogy az elnökségben nemcsak Potocskáné fordult ellene, hanem Ander Balázs, Dudás Róbert és Magyar Zoltán alelnökök is.

Az indulatok olyannyira elszabadultak, hogy az elnökségi ülésről kiabálva kirohant Molnár Enikő, akit a párt informatikai vezetője, Németh Zsolt is haladéktalanul követett. Németh személye azért is érdekes, mert az ő felesége az a Szabó Hajnalka, akinek nevét Molnár Enikő a baloldali pártlistára önkényesen feltette, így ország­gyűlési képviselőt faragott belőle. A beszámoló szerint Jakab Péter egy ideig mereven maga elé bámulva a helyén maradt, majd „Ez egy puccs ellenem!” felkiáltással ő is kirohant a teremből.

A Metropol információi szerint ekkor Potocskáné Szabó Gábor választmányi elnökre nézett, és azt mondta: „Gyurcsány perceken belül meg fogja tudni, hogy mi zajlik itt.” Szabó ekkor visszakérdezett, hogy ezt miért éppen neki mondja Potocskáné.

A lap szerint ezután megtárgyalták annak lehetőségét is, hogy lehet Jakab Pétert eltávolítani a parlamenti frakció éléről.

Jakab Péter, miután értesült a fejleményekről, azzal fenyegetőzött, hogy lemond, és „kiül a függetlenek közé”. A mamuszos kabinetfőnök és az informatikai igazgató az elnökség által módosított szabályzat szerint a jövőben nem vehet részt az elnökség ülésein.

Forrás: PestiSrácok

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSracok.hu