Közgyűlést tartott szombaton a Magyar Olimpiai Bizottság, ahol az volt az első számú cél, hogy elfogadják az új alapszabályt- írja a Blikk, szemlézi a mandiner.hu

Hozzátették: ennek lényege, hogy az eddigi 54 főről 127-re emelkedjen a szavazásra jogosultak száma. Még a Kulcsár Krisztián vezette MOB alatt lett karcsúsítva a szavazásra jogosultak száma, írják. Hangsúlyozták: a MOB volt elnöke még tavaly drasztikus változásokat kezdeményezett. Míg a riói játékok után az olimpiai sportágak 120, a további szervezetek pedig – legfeljebb – 76 tagot delegálhattak a MOB közgyűlésébe, 2020 júniusában ez a szám 123-ra csökkent. Majd jött az újabb változtatás, amely az olimpiai sportágak képviseletét is megnyirbálta, a többi delegáló szervezettől viszont egyszerűen elvette a képviseleti jogot, emlékeztetnek.

A Blikk azt írja erről, a téli olimpiai szereplés beszámolójáról is szavazhattak a képviselők. De szóba került egy nagyon fontos kérdés, a magyarországi olimpia kérdése is, teszik hozzá. 2024-ben Párizsban lesz az ötkarikás torna, így mindenféleképp két ciklust ki kell várni a következő európai olimpia rendezésre. 2028-ban Los Angeles látja vendégül a világ sportolóit. 2032-ben minden bizonnyal Ázsia, de könnyen lehet, hogy Afrika lesz a házigazda.

2036-ban jön vissza Európába ismét az olimpia, ezt pedig meg fogja pályázni Magyarország.

Ahogy a MOB megválasztott elnöke, Gyulay Zsolt fogalmazott: „Magyarország erkölcsi kötelessége, hogy erre beadja a pályázatát majd.”

Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti képviselője ennyit írt Facebook-oldalára:

„Döntött a MOB: Magyarország megpályázza a 2036-os olimpiát.”

Forrás: mandiner.hu

Kiemelt kép: Origo