2022. május 28-án a CÖF-CÖKA jóvoltából újabb 80 befőzőautomata és további 10 aszalógép került több mint 40 nagycsaládos tagegyesülethez. Az átadásra ünnepélyes keretek között kerül sor a XVI. Kerületi Nagycsaládosok Egyesületének közösségi házában.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) az elmúlt években több mint 100 befőző automatával gazdagodott, amelyet helyi szervezeteik kaptak meg azzal a céllal, hogy az általuk megtermelt gyümölcsöket, zöldségeket helyben dolgozzák fel, ezzel is ösztönözve őket a kertgazdálkodásra és a takarékosságra. A NOE erre a kezdeményezésre építve álmodta meg „A szeretet ízei” elnevezésű programját, melynek célja, hogy a befőzőautomaták segítségével feldolgozott termények olyan családokhoz is eljussanak, akik a nagyvárosokban élve jóval nehezebben jutnak hozzá a befőttekhez, savanyúságokhoz. A tavalyi rendezvényen, a felajánlásoknak köszönhetően, több mint 1200 üvegnyi „szeretetet” tudtak kiosztani ezeknek a családoknak. Remélik, hogy a CÖF-CÖKA újabb felajánlásának köszönhetően az idén késő őszi rendezvényen ez a szám csak növekedni fog.

A képen (balról jobbra) Szathmáry Kristóf, Heizler Norbert, Simon Mariann, Kardosné Gyurkó Katalin és Kovács Péter

Az ünnepélyes átadón a jelenlévőket köszöntötte Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke, Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora, Szatmáry Kristóf, országgyűlési képviselő, Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármestere valamint Simon Mariann a XVI. Kerületi Nagycsaládos Egyesület vezetője.

„Akkor vagy gazdag, ha tudod, mit eszel. Ismered a kertet, a gyümölcsfát, a bokrot, ahonnan származik, ismered a kezeket, akik dolgoztak vele, tudod, hogy ki, mit, mikor tett érte, és ismered a receptet.” – kezdte köszöntőjét Kardosné Gyurkó Katalin. Kiemelte, annak fontosságát, hogy felhasználjuk, amink van, hiszen a házi szörpök, lekvárok és egyéb finomságok mind íz, mind egészség szempontjából kiemelkedők. Hangsúlyozta, hogy már nem egy egyszerű programról, hanem méreteit tekintve immár mozgalomról beszélhetünk, hiszen csak a NOE keretében közel 200 automatát osztottak ki. Mindezért köszönetet mondott a CÖF-CÖKA vezetőségének.

Heizler Norbert röviden ismertette a program előzményeit, mellyel közösségépítő célokat is kitűztek maguk elé. Továbbá arra kérte a jelenlévőket, hogy a készülékek használata során érvényesítsék a kreatív és karitatív szempontokat is. Elmondta, hogy készítettek egy receptgyűjteményt, amely az aktuális évszakban frissen, helyben megtermő alapanyagokból készíthető recepteket tartalmaz. A kiadványt minden készülék mellé ajándékként felajánlotta.

A befőző automatákat Heizler Norbert, a CÖF országos koordinátora adta át

Szatmáry Kristóf hangsúlyozta, mennyire örül annak, hogy a XVI. kerület adhat otthont egy ilyen nagyszabású, országos programnak, amely egy valódi kertváros, így találkozik benne a városi és a vidéki lét. Kiemelte, mennyire fontos szimbiózisban élni a természettel, és ennek egyik esszenciája a befőzés.

„A készítmény szívét-lelkét nem a készülék, nem a föld adja, hanem az ember, a közösség.” – mondta köszöntőjében Kovács Péter polgármester. Hozzátette, hálás szívvel gondol vissza a NOE által a XVI. kerület önkormányzatának adományozott Családbarát Önkormányzat Díjra és nagyon örül annak, hogy a kerületi nagycsaládos egyesület ilyen kiemelt programban vesz részt.

Simon Mariann a helyi egyesület nevében kifejezte örömét, amiért tőlük indulhatnak útjukra a befőzőautomaták, valamint felajánlotta segítségüket az idén ősszel harmadik alkalommal megrendezésre kerülő „A szeret ízei” program megszervezéséhez.

Forrás és képek: NOE