Tömeges felmondásra buzdít Simkó Edit, egy budapesti általános iskola pedagógusa, mert véleménye szerint csak ilyen úton lehet változást elérni a tanári szakmát illetően – írta az Index.hu. De vajon Simkó Edit tulajdonképpen kinek az érdekeit képviseli?

Pintér Sándor belügyminiszter az új kormányban az oktatásért is felel, parlamenti meghallgatásán pedig elmondta, hogy a tanároknak nemcsak fizetésemelésre van szükségük, hanem arra is, hogy növekedjen a megbecsültségük. A miniszter elmondása alapján az előbbiben egyértelműen ők tudnak segíteni, utóbbiért pedig java részt a pedagógógusoknak maguknak kell tenni.

„Fogjatok össze, és helyezzétek letétbe a felmondásaitokat” – buzdította kollégáit Simkó Edit a miniszter kijelentésével kapcsolatban.

Pintér Sándor nyilatkozatára a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Nagy Erzsébet is szót emelt, véleménye szerint a tanárok eleget tesznek a megbecsülésért és szintén a tömeges felmondásra motiválta a pedagógusokat.

“Azt javasoljuk a kollégáknak, hogy ha már ezt a lépést megteszik, látványosan és egyszerre tegyék” – mondta Nagy Erzsébet.

Simkó Edit egyébként februári polgári engedetlenségéről lett híres, egyetlen pedagógusként tüntetett az intézményükben, elmondása szerint a 2022. február 11-én megjelent 36/2022 (II. 11.) sz. Kormányrendelet ellen.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete januárban szervezett egy pedagógus sztrájkot, az akció egyébként kicsit sem volt politikamentes, hiszen levélben kifejezetten javasolták a résztvevők részére, hogy a tiltakozás alatt viseljék Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt kék szalagos jelképét.

Az akciót annak ellenére szervezték meg, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma többször is felszólította a tanárokat, hogy annak megtartása törvénytelen, mert akkor még nem volt jogerős bírósági döntés róla. (A sztrájkot utólag törvénytelennek nyilvánították.)

A következő tüntetést a két szakszervezet március 16-ra szervezte, de időközben az önként polgári engedetlen Simkó Edit hősként vonult be az ellenzéki pedagógusok életébe, így a következő alkalommal már beszédet is mondhatott a tüntetésen.

A hirtelen népszerűségre tett tanárnő már nem csak az elnyomott pedagógusok, de egyszerre a társadalom szélére taszított szivárványmozgalmisták vitézévé is vált, ugyanis április 1-jén a NoÁr és a Tanítanék Mozgalom által szervezett szolidaritási koncerten tartott beszédekor már hatalmas szivárványos kabátban állt ki a színpadra.

A betűleves társadalom iránti támogatását Facebook-képein is előszeretettel hirdeti, amelyet nem csak a Facebook profilkép kereteken, hanem iskolai farsangon is vállalja, amely egy tökéletes példa azon szkeptikusok számára, akik csöppet sem győződtek meg arról, hogy az LMBTQ-lobbi képes az iskolák hátsókapuin beszivárogni.

Forrás: Vasarnap.hu

Szerző: Janó-Veilandics Franciska

Kép: Facebook