Baloldali kérdezz-jobboldali felelek című játékot láthattunk a héten a parlamentben Varga Mihály meghallgatásán. Nem találtak rajta fogást a bizottságban és a kérdéseken is az látszott, hogy fogalmuk nincs a gazdasági valóságról a balos képviselőknek. Hogy akartak ezek kormányozni?

Megy a blabla, hogy Európa így meg úgy akarja és az euró már nagyon kéne! Ez az örök mantra, hogy a nagy tesi jobban tudja mi kell nekünk. Nem, nem tudja jobban!

A magyar gazdaság és pénzpolitika sikeres volt az elmúlt 12 esztendőben. De nem megengedhető olyan felelőtlen, súlyos eladósodást és ellehetetlenülést maga után vonó pénzügyi kormányzás, mint az előző baloldali kurzus intézkedéssorozatai. A családoknak, önkormányzatoknak felelősen kell gazdálkodniuk és tudni kell, hogy háborús veszélyek között megy az emberiség bárkája.

De hajózni muszáj!

Forrás: Facebook/Varga Mihály

Kiemelt kép: Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt beszél meghallgatásán az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén az Országházban 2022. május 19-én. MTI/Kovács Tamás