A progresszív baloldal „hazug, de vonzó” ajánlatával szemben a konzervatívoknak olyan ajánlatot kell megfogalmazniuk, amely valódi biztonságot kínál – fejtette ki Kövér László házelnök a CPAC Hungary konferencián, pénteken. Úgy látja, a normalitás hívei mindenhol többségben vannak.

Politikai ellenfeleink a világot átszelő hálózatokban egyesítették erőiket, kérdés, konzervatívoknak miben kell egyesíteniük erőiket, hogy eredményesebbek legyenek – vetette fel a CPAC Hungary konferencián tartott előadásában Kövér László házelnök. Az amerikai konzervatívok legfontosabb seregszemléjének Európában első alkalommal hazánkban megrendezett eseményén

     az Országgyűlés elnöke azt üzente: mindig azoké a jövő, akiknek erősebb a hite.

Kifejtette, a konzervatívoknak, ha sikeresen akarnak szembenézni a kihívásokkal, a természetes emberi értéktudatot, identitást, biztonságérzetet és normalitást erősítő, a transzcendenciára nyitott hitből kell kiindulniuk. Rámutatott, az ember csak akkor lehet ura önmagának, ha rendelkezik azzal a képességgel, hogy saját életét egy magasabb rendű összefüggés részének tekintse, ha van számára egy szilárd viszonyítási pont, amelyhez a cselekedeteit mérheti.

Kövér László hangsúlyozta, a konzervatívok politikai ellenfeleinek ajánlata „hazug, de vonzó”, hiszen ki ne szeretne minden kötöttségtől mentesen élni. Ezzel szemben kell a konzervatívoknak megfogalmazniuk egy korszerű és egységes ajánlatot megfogalmazniuk, amely nem becsapni, hanem megvédeni akarja az embereket, nem illuzórikus könnyűséget, hanem valóságos biztonságot ígér.

A házelnök kifejtette, nem véletlen, hogy a konzervatívok politikai ellenfelei világszerte mentális és politikai támadás alatt tartják a történelmi vallásokat és egyházakat, a bőségesen finanszírozott NGO-k által a zsidó vallást ugyanúgy bomlasztani akarják, mint a keresztényt vagy a muszlimot.

Célkeresztben vannak világszerte a nemzetállamok, szét akarják őket zilálni, szuverenitásukban egyre agresszívabban korlátozni. A világon mindenhol heves politikai, jogi és lélektani támadás alatt alatt állnak a hagyományos családok, a genderelmélettel akarják aláaknázni a természetes nemi identitásokat és ezzel szétrobbantani a természetes család fogalmát és valóságát, amely majdnem minden eddig ismert civilizáció fundamentuma – magyarázta a házelnök.

Kövér László emlékeztetett, a magyar konzervatívok 1998-2002 közti kormányzásuk alatt megtanulták, hogy nem fenntartható a kormányzati erő, ha a bennünket támogató értékrendi és társadalmi többségnek nincs hangja és mozgástere a kultúrában, oktatásban, médiában és tudományban. „Ezért 2010-től kezdődően legális és legitim eszközökkel, tudatosan, fokozatosan, következetesen, de méltányos módon teret nyitottunk, szólás- és cselekvési szabadságot biztosítottunk a magyar társadalom nem progresszív, posztkommunista többségének is” – idézte fel.

„Ellenfeleik azért diabolizálják a magyar konzervatív politikát világszerte, mert bebizonyítottuk, hogy a normalitás társadalmi többségét politikai többséggé lehet alakítani és ez a többség demokratikus módon hosszú távon fenn is tartható” – magyarázta a házelnök. Hozzátette: a magyar út más országoknak is járható, hiszen más országokban is többségben vannak a természetes emberi normalitás hívei.

Forrás: magyarhirlap.hu

Kiemelt kép: MH/Hegedűs Róbert