Kész Zoltán, Márki-Zay Péter volt tanácsadója nyílt levelet tett közzé a Facebookon, melyben a kampánypénzekkel való elszámolást, pontosabban annak hiányát kéri számon volt főnökén. Szerinte az adományozók által egyértelműen célhoz kötötten adott támogatásokat nem a célra felhasználni lopás.

„A tisztességről nem beszélni kell, hanem akként viselkedni. Kampányod egyik legfontosabb mondanivalójával, mely szerint azért támadnak, mert nem tűrőd a lopást, mélyen egyetértettem” – kezdi Facebook-bejegyzését Kész Zoltán. Márki-Zay Péter volt tanácsadója kifejti: a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőségi tagjaként

attól teszi függővé vezetőségi tagsága fenntartását, hogy Márki-Zay még ebben a hónapban elszámol a kampánypénzzel.

„Az elszámolás az én szememben két dolgot jelent. Egyrészről, fillérre pontosan megtudjuk, hogy mire költötte el az MMM a támogatók pénzét, illetve kiderül a nyilvánosság számára az is egyértelműen, hogy az adományozóktól a kampányra átutalt támogatásokból a megmaradt összeget milyen módon juttatja vissza az MMM az adományozókhoz” – olvasható a bejegyzésben.

Kész Zoltán hangsúlyozza: az adományozók által egyértelműen célhoz kötötten adott támogatásokat nem a célra felhasználni (például pártot építeni belőle) lopás, amelyet az MMM-ben senki nem tűrhet el.

Százmilliós kampányadományon megy a vita

Mindenképpen hatpárti döntést kell hozni a megmaradt pénz sorsáról – hangoztatták egybehangzóan a Magyar Nemzet baloldali forrásai azzal kapcsolatban, hogy sajtóértesülések szerint a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) megtartotta magának az el nem költött, több mint százmilliós kampányadományt. Beszédes körülmény, hogy a kormányt örökké korrupcióval vádoló Márki-Zay kusza, átláthatatlan módon gyűjti a támogatásokat.

Vékás Sándor, az MMM operatív igazgatója a Telexnek azt mondta, eddig azért nem hozták nyilvánosságra az elszámolást, mert még vannak le nem zárt kifizetéseik, de szerinte május végére ezek lezárulnak, és meglesz az elszámolás is. Vékás ugyanakkor egyértelművé tette, hogy azt a saját pénzüknek tekintik, hiszen „azt az MMM-nek utalták, az MMM felületein”. Állította, hogy „nem egy különösebben nagyobb” összegről van szó.

Ezt azonban a közös kampánystáb tagjai és a Telex által megkérdezett ellenzéki politikusok vitatják.

„Ne mondja már nekem senki, hogy több száz millió forintot adományoztak az emberek kifejezetten a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak! Hát az anyám, a csajom vagy a haverjaim fejében biztos nem az volt, hogy az MMM-nek adnak pénzt, hanem hogy a kormányváltásra adnak”

– fakadt ki az összellenzéki kampánystáb egyik dolgozója.

Nemhogy tételes elszámolás nem jött, de még csak annyi sem, hogy figyeljetek, emlékszünk még erre a dologra

– ezt pedig egy baloldali politikus mondta. Szerinte az egész ügy azért problémás, mert az adakozók többsége valószínűleg nem az MMM-et akarta támogatni, hanem a kormányváltást, és az azért harcoló politikai erőket.

Beszédes körülmény, hogy a kormányt örökké korrupcióval vádoló Márki-Zay kusza, átláthatatlan módon gyűjti a támogatásokat. Tény, hogy az MMM-nek van saját weboldala,  amin keresztül adományokat gyűjt, de itt ugyanaz az bankszámlaszám szerepel, ami az Egységben Magyarországért oldalán. Márki-Zay Péter emellett a saját weboldalán is gyűjt támogatást, de ez a felület az Egységben Magyarországért támogatási oldalára tereli az adakozni akarókat. Ez alapján azonban világos, hogy az MMM maga sem tudja szétszálazni, hogy a számlára érkezett támogatások közül pontosan mennyi érkezett az MMM, mennyi az Egységben Magyarországért és mennyi Márki-Zay weboldalán keresztül.

Forrás: Magyar NemzetMandiner

Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter