Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a választási eredmény megerősíti az eddig folytatott gazdaságpolitika helyességét, ezért folytatni kívánják. A miniszter, akit újra jelöltek a tisztségre, erről az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén beszélt szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter az eddigi gazdaságpolitika folytatására tett ígéretet.

Miniszterjelölti meghallgatásán Szijjártó Péter hangsúlyozta: az a céljuk, hogy megvédjék az eddig elért eredményeket, a magyar emberek és vállalkozások vívmányait, amire jó alapot jelent az elmúlt évi 7,1 százalékos és az idei első negyedévi 8,2 százalékos gazdasági növekedés.

A következő időszakban az autóipar forradalma, az ellátási láncok biztosítása, a globális élelmiszerellátási válság és az energiaellátás biztosítása jelentik a legnagyobb kihívást – tette hozzá.

A politikus emlékeztetett arra, hogy mára autóipar meghatározó ágazattá vált Magyarországon a feldolgozó iparon belül, így különösen fontos, hogy a hagyományos meghajtású autók gyártása mellett az elektromos meghajtású járművel gyártása is Magyarországra települjön.

Ennek során a 2025-re a jelenlegi 50 gigawattórával szemben 2025-re 150 gigawattórára kívánják növelni az elektromos autó-akkumulátor gyártási kapacitásokat.

A miniszter szükségesnek nevezte az ellátási láncok lerövidítését. Továbbá hangsúlyozta:

a globális élelmiszerellátási válság miatt felértékelődik, hogy Magyarország a hazai élelmiszer-fogyasztás dupláját képes előállítani, ezért a jövőben intenzíven kívánják támogatni a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztéseket.

Az energiaválság miatt szükségesnek nevezte a paksi erőmű-fejlesztés felgyorsítását.

A továbbiakban úgy vélekedett, hogy a magyar gazdaság megerősödve került ki a világjárvány által okozott gazdasági válságból. A sikeres válságkezelés alapját jelentette, hogy nem a munkanélküliség finanszírozását, hanem megelőzését tartották az elsődleges feladatnak.

Ugyanakkor továbbra is jelentős vonzerőt jelent a külföldi befektetők számára Európa legalacsonyabb társasági adója, az infrastruktúra fejlesztése, illetve a politikai stabilitás – sorolta.

Mindennek nyomán 2021 a magyar gazdaság legsikeresebb éve volt. A 7,1 százalékos gazdasági növekedés mellett 119 milliárd euróra nőtt az exportteljesítmény, ami a 35. legmagasabb érték a világon.

A meghallgatáson köszönetet mondott az Ukrajnának nyújtott támogatásért Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló. Válaszként Szijjártó Péter közölte, hogy Magyarország, történetének legnagyobb humanitárius segítségnyújtását hajtja végre Ukrajna irányába és már 700 ezer Ukrajnából menekülőt engedett be, munkát és oktatást biztosítva azoknak akik tartósan Magyarországon kívánnak maradni.

Szijjártó Pétert 10 támogató és 3 ellenszavazat mellett a bizottság alkalmasnak találta a miniszteri tisztségre.

 

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: Facebook