Az AB honlapján szerdán délelőtt közzétett közlemény szerint a testület alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette a Kúria népszavazási kérdés hitelesítése tárgyában hozott két végzését: a Fudan egyetem ügyében nemzetközi szerződés, az álláskeresési járadék ügyében pedig a költségvetés érintettsége miatt nem lehet országos népszavazást tartani.

A Nemzeti Választási Bizottság tavaly augusztusban két ügyben hitelesítette a magánszemély által benyújtott kérdéseket, amelyeket a Kúria tavaly decemberben jóváhagyott.

A Kúria döntései ellen az Ab-hoz fordultak alkotmányjogi panasszal.

A Fudan egyetem ügyében az Ab megállapította, hogy a népszavazási kérdéssel hatályon kívül helyezni kért törvény a Kínai Népköztársasággal kötött nemzetközi szerződés végrehajtását célozza. A nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését végrehajtó, azzal közvetlen összefüggésben álló törvény megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése azonban az alaptörvény alapján nem tartozik népszavazási útra. Az Ab ezért megállapította, hogy a népszavazásra feltenni kívánt kérdés az alaptörvény tiltott tárgykörébe tartozik, így a Kúria döntése alaptörvény-ellenes, ezért azt az Ab megsemmisítette.

Az álláskeresési járadék ügyében szintén alkotmányjogi panaszt nyújtottak be az Ab-hoz, amely azt állapította meg, hogy

a népszavazásra feltenni kívánt kérdés tiltott tárgykörbe ütközik, mivel érdemben és számszakilag változtatna a központi költségvetésen, illetve annak végrehajtásán, így közvetlenül és jelentősen érintené az ország éves költségvetéséről szóló törvényt. A Kúria döntése ez alapján alaptörvény-ellenes, ezért azt az Ab megsemmisítette.

Karácsony Gergely főpolgármester tavaly júliusban jelentette be, hogy öt kérdésben népszavazást kezdeményez. Ezek közül hitelesített kettőt augusztus végén a Nemzeti Választási Bizottság, a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról szólót.

 

Forrás és teljes cikk: Mandiner.hu

Kiemelt kép: PestiSracok