Mint ismert első nemzetközi útján Varsóba tett munkalátogatást kedden Novák Katalin köztársasági elnök. A munkalátogatás délben, egy köszöntő ünnepséggel kezdődött a varsói Belvedere palota udvarában – ez az épület a lengyel köztársasági elnök hivatalának székhelye.

A lengyel sajtó több orgánuma is beszámolt arról, hogy kedden, Duda 50. születésnapján többek között Novák Katalin is felköszöntötte lengyel kollégáját.

Andrzej Duda államfővel folytatott megbeszélése után közös sajtónyilatkozatot is tettek, amelyről részletesen beszámolt a Magyar Hírlap.

A lengyel köztársasági elnök nagy örömét fejezte ki, amiért megválasztása után Novák Katalin először Varsóba látogatott, hiszen ez azt jelenti, hogy a lengyel-magyar barátság tartós. Elmondta, beszélgetésük során világossá vált, hogy Lengyelország helyzete lényegesen könnyebb, mint Magyarországé, hiszen jóval függetlenebb az orosz energiától.

A lengyel elnök szerint szükség van az Európai Unió hatodik – az olajembargót is magában foglaló – szankciós csomagjára. Reményét fejezte ki, hogy sikerül a magyar kormánnyal megegyezésre jutni és mindenki számára elfogadható formába önteni a csomagot. Rámutatott, Magyarország számára az energiadiverzifikáció nagyon nehéz lesz, rengeteg befektetésre lesz szükség, amire lehetne használni az uniós forrásokat is, csakhogy az Európai Bizottság visszatartja azokat Magyarországtól és Lengyelországtól is. Felszólította, hogy vizsgálja felül a politikáját.

Duda rámutatott arra is, hogy az EU nem biztosít megfelelő forrásokat az ukrajnai menekültek ellátására. Szót ejtettek a két ország együttműködéséről a NATO, a V4-ek és a Három Tenger Kezdeményezés keretein belül, Duda biztos benne, hogy ezeken a területeken is gyümölcsöző lesz a kooperáció.

Novák - Duda

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Novák Katalin hangsúlyozta, szeretettel a szívében érkezett Varsóba, látogatása pedig nem elsősorban diplomáciai lépés, hanem magától értetődik, a két nép ezeréves barátságából is fakad, valamint abból, hogy a lengyelek és magyarok értékeikben a mai napig közel érzik magukat egymáshoz. Az államfő úgy fogalmazott, a két ország közös szomszédjában, Ukrajnában Oroszország által indított háború dúl, s ennek kapcsán ismertette a tíz pontban összefoglalt magyar álláspontot, amit beiktatási beszédében mondott el. A tíz pont közé tartozik egyebek mellett, hogy „elítéljük a Putyini agressziót, egy szuverén állam fegyveres megtámadását”, „nem vagyunk semlegesek, az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk”. Mint mondta, Ukrajna „Európa kapuját védi”.

Kiemelte, hogy mindkét országban egyszerre mozdultak meg az emberek a menekülők megsegítésére, „a lengyelek és magyarok is jelesre vizsgáztak emberszeretetből”.
Novák Katalin is felhívta a figyelmet arra, hogy hazánk energia tekintetében nem független ország, szüksége van orosz energiára, nehezebb helyzetben van, mint más uniós tagállamok. Emlékeztetett, hazánk eddig megszavazta mind az öt szankciós csomagot és bízik benne, Duda elnök is segít abban, hogy a hatodik csomagban is tudják érvényesíteni a Magyarország számára fontos szempontokat. Ehhez viszont – mutatott rá – forrásokra, pénzre van szükség, ezért a lengyel elnökkel együtt felszólították az EB-t, hogy a helyreállítási alapból a két országnak jogosan járó pénzeket minél előbb adja oda. Hangsúlyozta, Lengyelország és Magyarország eddig is számíthatott egymásra Európában, és ez így is marad a jövőben, „nem hagyjuk, hogy bárki éket verjen közénk”. 

Az államfő kitért arra is, hogy minden lehetséges támogatást meg kell adni a hagyományos családoknak, hiszen Európa képtelen önmaga fenntartására. Lengyelország és hazánk mindent megtesz az elmúlt évtizedben azért, hogy a gyermekvállalásnak ne legyenek anyagi akadályai. „Védjük az életet, a családokat, a gyermekeket” – hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve, hogy a gyerekek nevelése a szülők joga.
Novák Katalin ellátogatott a Názáreti Nővérek Általános Iskolájába, ahol ukrán menekült gyerekek is tanulnak. Ötmillió forint adományt adott át, amit személyes elnöki keretéből ajánlott fel.

Az államfő a nap folyamán tárgyalt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel, később pedig egyeztet Elzbieta Witek házelnökkel, valamint megkoszorúzza Lech Kaczynski néhai lengyel elnök szobrát.

Forrás: Őry Mariann/Magyar Hírlap

Fotók: MTI/Bruzák Noémi