A tavasz beköszöntével ismét elszaporodtak a gyomnövények Budapesten, azonban a város lakói ebben az évben sem számíthatnak ezen területek rendezésére, valószínűleg megint az időjárás vagy a pénzhiány lesz ennek kapcsán a baloldal menedéke . írja a Magyar Hírlap.

A múlt év során jelentek meg Budapest-szerte az úgynevezett méhlegelők a főváros és a FŐKERT gondozásában, a Vadvirágos Budapest program keretében. A kezdeményezés számtalan európai nagyvárosban útnak indult az elmúlt években, ám amíg ezek a nyugati nagyvárosokban jól elkülönült, gondosan szabályozott területek, addig a fővárosban Karácsony Gergely főpolgármester és a város baloldali vezetése látszólag minden burjánzó gazos területet méhlegelőként aposztrofál.

Ennek eredményeképpen járta be tavaly a sajtót, hogy habár a kaszálandó területek csökkentek, az erre fordított költségek növekedtek. A város lakóinak jelentős része sem volt elragadtatva attól, hogy ahol korábban a kutyáját sétáltatta, esetleg egy pokróccal piknikezett, most nem tudja megtenni a mellkasig érő gaztól, amelyben egyébként virágnak nyomát sem látni.

A más nagyvárosokban kialakított méhlegelők olyan speciális virágmagkeverékekkel készülnek, amelyeket a beporzó rovarok a legjobban kedvelnek. A területet ezután gondosan öntözik, gondozzák, majd bizonyos – hosszabb – időközönként lekaszálják. A FŐKERT oldalán a projektről ez olvasható: az okokat nem ismerve a városi közösség a „nemtörődömség”, „elhanyagolás” vagy akár az „igénytelenség” vádjával is illetheti a parkfenntartókat. Egy igazán szép képet mutató, tarka virágos, diverz élővilágú rét kialakulása lassú, többéves folyamat, ezért a programba bevont területek nem feltétlenül lesznek „látványosak” ebben az évben (vagy akár jövőre), hiszen az eddigi rendszeres kaszálás hatásait maguk mögött kell hogy hagyják.

Így a méhlegelők kialakításának azt a módját választotta a főváros, hogy engedik a növényzetet szabadon nőni, és évek múlva majd a terület kivirágzik. Ennek az ellenkezője történt tavaly ilyenkor is, amikor Bardóczi Sándor, Budapest főkertésze egy Facebook-posztban mentegetőzött a kaszálatlan gaz miatt. Azt írta: „Amikor belevágtunk a vadvirágos rét programba, még nem sejtettük, hogy az időjárás nem áll mellénk. Azaz tudtuk a kockázatot, de ilyen a növényekkel való foglalatosság: ember tervez, időjárás végez.” A hatalmas esőzések miatt a FŐKERT elmaradt a kaszálással.

A zöldítő törekvések és az időjárás hibáztatása mellett Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes rávilágított egy másik okra is, amely a gondozatlan zöldfelületek mögött áll, ez pedig a szokásos mantra: a pénzhiány. Bejegyzésében Kerpel úgy fogalmazott: a FŐKERT-nek sincs elég pénze az alapfeladatai ellátására.

A pénzkérdés valószínűleg ebben az évben is elő fog kerülni a kaszálatlan kerületek kapcsán, hiszen eddig példátlan módon a fővárosi költségvetést a baloldal ötvenmilliárdos hiánnyal fogadta el, ezt hitelből kívánják majd pótolni. Miközben kommunikációjában Budapest kivéreztetésével és csődközeli helyzetével riogat a baloldal, addig éppen most közösségi ötletpályázatot hirdetett a főváros. Három- és tízmillió forint közötti összeget adnának annak, aki valami „remek” ötlettel áll elő, hogyan lehetne feltuningolni Budapest köztereit. A közterek tisztán tartására nem, de „stresszoldó üvöltés az utcád végén” programra várnak formabontó ötleteket.

2022plusz: Zseniális! Így is lehet semmit tenni, csak meg kell találni hozzá a „megfelelő” elnevezést. Javasolhatnánk például a busz- és villamos közlekedés leállítását, amivel sokat lehet spórolni (több marad a tanácsadói hadsereg javadalmazására), az akciót pedig elnevezhetnék mondjuk „Gyalog jobb” kampánynak. Vagy megszüntethető a közvilágítás is, mondjuk „Feküdj le korábban, úgy egészségesebb” akciónak. Nem kellene egy fillért sem költeni az épületek rehabilitációjára sem, csak el kell nevezni a semmittevést „A műemléki Budapestért” mozgalomnak.

De ne is folytassuk, mert ismerve a nagyon operatív (a csak elnevezésekben jeleskedő) fővárosi sleppet, még majd átveszik ezeket az ötleteket.

Az persze továbbra is kérdés, járt-e már egyetlen méh is Karácsony legelőin, de ez igazán mellékes. A fő, hogy az elmaradt kaszálással is nagyot kaszálhassanak a városházi méhecskék.

Forrás: Magyar Hírlap

(Címkép: Ripost)