Borvendég Zsuzsanna történész sorozata eredetileg a PestiSrácok oldalán jelent meg, ám bizonnyal vannak olyanok, akik lemaradtak róla. De azoknak is érdemes újra olvasniuk, akik nem minden részt olvasták. A teljes kép ismeretében érthetjük meg, hogyan jutottunk idáig?

Az előző részt ott hagytuk abba, hogy a nyugati vegyesvállalatok bankszámláinak vezetését hivatalosan a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bécsi fiókja, a CW Bank végezte, de a külkeres maffia mindent megtett azért, hogy elkerülje a magyar tulajdonban lévő pénzintézettel való szoros kapcsolatot, nyilván azért, mert tevékenységüket mind a szovjetek, mind a magyar államigazgatás elől rejteni szerették volna.

Azonnal felmerül a kérdés, hogy akkor milyen bankban vezették a számláikat, hol intézték a pénzügyeiket? Nos, előszeretettel vették igénybe egy magánbank szolgáltatásait, amely egy Magyarországról elszármazott bankár, Simon Moskovics tulajdonában állt. A pénzintézet Winter Bank névre hallgatott (illetve hallgat ma is).

„A kelet–nyugati gazdasági kapcsolatok erősödése következtében nyugati pénzügyi körök egyre nagyobb igényt támasztanak olyan pénzintézetek létrehozására, amelyek az eddiginél könnyebben finanszírozhatják a szocialista államokkal létrejött üzleteket. Még ebben a hónapban a bécsi Winter Bank kezdeményezésére új bankot alapítanak a kelet–nyugati üzletek finanszírozására, 75 millió schilling alaptőkével. Osztrák bankokon kívül az amerikai National Bank of Philadelphia, a francia Banque of Worme és a nyugatnémet Hessische Landesbank is részvényesei az intézetnek” – adta hírül a Világgazdaság 1970 februárjában.

Ungvárról Bécsbe, a Winter Bankig

A Winter Bankot a legnagyobb magántulajdonban lévő osztrák pénzintézetként ismerték, amely az ötvenes évek elejétől a Kelet–Nyugat közötti kereskedelmi tranzakciók bonyolítására és finanszírozására szakosodva nem akármilyen hírnévre és vagyonra tett szert. Simon Moskovics 1949-ben került Budapestről Bécsbe, 1959-ben társult be a XIX. század végén alapított Winter Bankba, és ungvári származását, valamint magyar nyelvtudását felhasználva építette ki üzleti kapcsolatait Magyarország és a keleti blokk többi országának nemzeti bankjaival, illetve a szocialista országok külkereskedelmi vállalataival.

1963-ban elnyerte a pénzintézetek tekintetében kivételesnek számító engedélyt: aranyat importálhatott Ausztriába, és – az osztrák állami pénzverdével kötött megállapodás szerint – aranyérméket állíthatott elő, valamint forgalmazhatta azokat. Üzleti sikerei a hetvenes évek elejére Ausztria legnagyobb magánbankjává tették, de a sikertörténet nem szakadt meg: 1997-ben a Winter Bank a világ ezer legnagyobb bankjának ranglistáján a 16. helyet foglalta el.

A hírszerzés információi szerint Moskovics a nyolcvanas évek elején már az osztrák pénzügyminiszter egyik bizalmi embere, tanácsadója volt, vagyis kormányzati befolyással is rendelkezett. A Winter Bank a hidegháború alatt elsősorban a szocialista országokból származó valutákkal és aranyértékekkel foglalkozott, „a többi osztrák bank is ide fizeti be a megvásárolt, szocialista országokból származó pénzeket. A kicsempészett valutákat rendkívül nagy összegben forgalmazzák.” Az állambiztonság jelentéseiben arról is olvashatunk, hogy a pénzintézet szoros kapcsolatot tartott a magyar párt- és gazdasági elittel: „magyar kereskedők, üzletkötők a bécsi Winter Bankba helyezik el a pénzüket”, az intézmény az ő „illegális bankbetéteit kezeli”. (Érmekibocsátási és forgalmazási jogosultsága eleve vonzó lehetett a magyarországi pártelit egyes csoportjai számára, hiszen hazánkban nemesfémtartalma miatt nem volt megengedett az érmékkel való kereskedelem, de még a birtoklásuk is nagyon szigorú szabályozás alá esett. Péter György „öngyilkossága” kapcsán már ebben a sorozatban is szóba került, hogy numizmatikai értékek csempészését a gyűjtők elsősorban Bécsen keresztül végezték.)

Bécsből támogatott belső ellenzék?

A bécsi magánbank nemcsak a szocialista rendszer hatalombirtokosainak kegyét kereste, hanem jól felmérve a rendszer roskatag állapotát, a nyolcvanas években már készült annak elkerülhetetlen összeomlására is: anyagi támogatásban részesítette a formálódó belső ellenzék egy meghatározott csoportját.

Dr. Bergerstein (vagy Bergstein) György ügyvéd, a bécsi Winter Bank alkalmazottja közölte a hírforrással, hogy Bécsből nagyobb összeget szeretnének eljuttatni Rajk Lászlónak, Kertész Róbertnek és egy bizonyos Iván utónevű személynek. Ezt követően »megbízható zsidó fiúk« után érdeklődött, akik összekötőként felhasználhatók a belső ellenzékkel való kapcsolattartásban. Több magyar állampolgár nevét is felvetette, akikről szeretett volna jellemzést kapni” – foglalta össze az állambiztonság. Moskovics tehát már a nyolcvanas évek közepén befolyást vásárolt a kialakuló új politikai elit soraiban; azon üzletemberek közé tartozott, akik kívülről manipulálták a közeledő átalakulást. De honnan szerezte az információit, kin keresztül értesült arról, hogy mely politikai erőt kell támogatnia saját jól felfogott érdekében?

Szdsz

kép: Facebook

Fekete János és Moskovics kapcsolata

Moskovics legfőbb bizalmasa Magyarországon Fekete János, az MNB első elnökhelyettese volt. „Moskovics feltűnően jó kapcsolatban áll az MNB volt első elnökhelyettesével, Fekete Jánossal, Nyugaton lévő pénzét (vagy annak egy részét) Moskovics kezeli” – állította a BM. Fekete János pénzügyi manipulációinak egy részéhez tehát minden bizonnyal segítséget nyújtott a bécsi bankár.

A 2006-ban Magyar Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett Fekete már 1981-ben „postaláda”-céggel rendelkezett a Bahamákon, az állambiztonság szerint itt moshatta tisztára az illegális forrásból származó adómentes jövedelmét. Fekete barátságának „köszönhetően” Moskovics már a hetvenes évektől számos kétes üzletben szerepet vállalt Magyarországon; többek között ahhoz az olajügylethez is köthető a neve, amelynek következtében dollár százmilliókkal károsították meg a nemzetet, és amelyről később még bővebben is olvashatnak ebben a sorozatban.

Fekete János (jobbra) egy amerikai üzletféllel. Fotó: MTI

A Philipp Brothers fontos szerepe

Az osztrák fővárosban ugyanis körvonalazható volt egy hazánkhoz is köthető pénzügyi kör, amely elsősorban Fekete Jánoson keresztül kapcsolódtak be a vasfüggönnyel elzárt területek gazdasági vérkeringésébe. Úgy hívták magukat, hogy Közéleti Bizottság.

„Moshe Sanbar [más átírásban Mose Zanbar] volt izraeli bankkormányzó segítséget kért Bentzur Zéew zsidó származású osztrák állampolgártól annak érdekében, hogy az USA ötödik legnagyobb bankcsoportosulása – a Philipp Brothers – hitelnyújtási tárgyalásokat kezdeményezhessen kompetens magyar személyiségekkel. Lehetséges tárgyaló partnerként Fekete János vagy Marjai József elvtársakat nevezte meg. A müncheni zsidó nagytőke, az osztrákhoz hasonlóan, szeretne bekapcsolódni a magyarországi fejlesztésekbe, elsősorban tőkével” – olvashatjuk az állambiztonsági jelentést 1985-ből.

Az idézetben említett Philipp Brothers (rövidítve: Phibro) nemcsak pénzintézetként volt ismert a világban, hanem történetesen az Egyesült Államok legnagyobb magán olajfinomítója is a tulajdonukban volt, amely ekkor már legalább négy éve tranzitálta hazánkon keresztül az iráni olajat Amerikába úgy, hogy tíz százalékkal olcsóbban vette meg tőlünk, mint amennyiért azt mi beszereztük. Felfoghatatlan károkat okoztak a magyar gazdaságnak (talán még ma is nyögjük a veszteséget, amit ezzel az üzlettel halmoztak fel), és miközben gőzerővel szivattyúzták kifelé a tőkét, másik kezükkel „nagylelkűen” hitelt ajánlottak fel, hogy minél később vérezzen ki hazánk, minél tovább fenn lehessen tartani a rabló konstrukciót.

Sandberg Gusztáv és Blaustein Vilmos

De ki volt a két említett személy, akik a Phibrót Feketéhez és Marjaihoz irányították? Moshe Sanbar – eredeti nevén: Sandberg Gusztáv – egy kecskeméti származású izraeli bankigazgató, pontosabban az izraeli központi bank kormányzója volt, aki a rendszerváltoztatás éveiben már a Leumi Bank igazgatótanácsának elnökeként alapított bankfiókot Budapesten.

Bentzur Zeév, azaz Bentzur Vilmos 1948-ban hagyta el Magyarországot, ahol Blaustein Vilmos néven született. Tizenkét évig Izraelben élt, majd Bécsben telepedett le, és itt kapcsolódott be az emigrációban élő magyar zsidók közéleti tevékenységébe. Hamarosan az egyik alapítója és meghatározó személyisége lett a bécsi Zsidó Közéleti Bizottságnak, amely azt az elsődleges célt tűzte maga elé, hogy a magyarországi zsidó emlékeket, szellemi hagyatékokat felkutassa és megőrizze. A Közéleti Bizottságot a Magyar Zsidók Világszövetségének (MZSVSZ) bécsi tagozatán belül szervezték meg, de az Amerikában működő anyaszervezettel állandó konfliktusban álltak. Az MZSVSZ az ötvenes években jött létre azzal a céllal, hogy segítse a magyar ajkú zsidóság Izraelbe való kivándorlását, de miután a bevándorlás Izraelbe Magyarországról szinte teljesen leállt, a szervezet működése formálissá vált, így – legalábbis Bentzur szerint – féltékenyen nézték a Közéleti Bizottság aktivitását.

A másik fél azonban azzal magyarázta az ellentéteket – amiért nem is voltak hajlandóak fogadni 1983 májusában a Közéleti Bizottság képviselőit New Yorkban –, hogy a kulturális célokra összegyűjtött támogatásokból a bécsi csoport hétmillió dollárt „eladminisztrált”.

Iványi Gábor lelkész, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora, Móse Sanbar, a Claims Conference igazgatótanácsának volt elnöke és Kerti Katalin, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés volt elnöke, miután a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége székházának Dísztermében átvették a Magyarországi Zsidókért-díjat. (kép: MTI)

Bentzur több üzleti ajánlattal is megkereste magyarországi kapcsolatait – elsősorban Fekete Jánost és Salusinszky Istvánt –, végül 1983-ban létrehozott egy utazási irodát OTP Penta Tours néven, amely elsősorban izraeli turisták magyarországi látogatását szervezte.

A Budapesten működő vegyesvállalat tulajdonosa 60%-ban az OTP, 40%-ban pedig Bentzur osztrák utazási irodája, a Penta Tours Reisen Wien volt. A céget ötmillió forint törzstőkével alapították, és meglehetősen sikeres vállalkozássá nőtte ki magát: 1985-ben 1,4 millió, 1986-ban kétmillió amerikai dollár forgalmat bonyolított. A Közéleti Bizottság hivatalosan tehát kulturális feladatokat látott el, de a fellelhető adatok arra utalnak, hogy kiterjedt üzleti tevékenységet is végeztek. Körükben gyakran megjelent a Winter Bank tulajdonosa, Simon Moskovics, sőt, Fekete János felesége tagja lett az 1985-ben felállított Közéleti Bizottság öttagú magyarországi intéző csoportjának.

Nehezen átlátható hálózat

Ez az üzletemberekből és bankárokból álló kör az egyik nyugati kapcsolódási pontja lehetett annak a külkeres-pénzügyi maffiának, amely beindította az offshore-szivattyút és lerabolta hazánkat. A fordulat éveiben is aktív szereplői voltak a hazai gazdasági életnek. 1990-ben például a Winter Bank és az MNB létrehozta a WIMNB Magyar-Osztrák Kereskedelmi Rt.-t, amely érmeforgalmazásra specializálódott. A legérdekesebb és legbotrányosabb megnyilvánulásuk azonban a Moshe Sanbar vezette Leumi Bank betelepülése volt, amelynek magyar fiókját ki más irányította volna, mint Fekete János.

„A Bank Leumi Israel (BLI) irányítói 1989 decemberében még nem döntötték el, önállóan vagy magyar partnerrel közösen létesítenek-e bankot Magyarországon. Ám Horn Gyula izraeli tárgyalása 1990 januárjában felgyorsította az eseményeket. A Németh-kormány akkori külügyminisztere bejelentette: az izraeli kabinet alapot hoz létre a magyarországi beruházások támogatására, a BLI pedig budapesti székhelyű vegyesbankot nyit a Magyar Hitelbank Rt.-vel” – olvashatjuk a Heti Válasz 2004-es cikkében.

Az eseményeket valóban fel kellett gyorsítani, hiszen közeledett az első szabad választás, így a Németh-kormány egyik utolsó döntésével még megegyezett a korábban már súlyos nemzetközi botrányokba keveredett izraeli bank betelepüléséről. A továbbiakban kétes hitelügyletek, veszteséges üzletvitel jellemezte a bank magyarországi tevékenységét: „az LHB 1993-ban túl kockázatos hitelkihelyezései miatt komoly veszteséget szenvedett, de ez az állami bankkonszolidáció keretében rendeződött. (A konszolidáció az LHB esetében állítólag több milliárd forintot jelentett.)” – folytatódik a Heti Válasz már idézett írása.

Történészként ezeket a szálakat levéltári források hiányában nem lehet tovább bontani – ehhez oknyomozó újságíró szükségeltetik –, de annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy a rendszerváltoztatás nem törte meg az emlegetett pénzügyi kör befolyását a magyar gazdasági életben.

Forrás: PestiSrácok

Szerző: Borvendég Zsuzsanna történész

(Címképen: Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adja át Moshe Sanbarnak. Fotó: MTI)