Hat témakör, hatvan kérdés. A Mandiner vendége Schmitt Pál. Olimpiai bajnok vívó, neves sportdiplomata, volt köztársasági elnök. 56 éve házas és amit kevesen tudnak róla, 16 évesen a Tik-Tak presszóban zongorázott. És ma van a születésnapja.

Egyszer azt nyilatkozta, állandó verekedések és balhék résztvevőjeként nőtt fel gyerekként. Igaz?

Ne gondoljon semmi komolyra, ám tény, hamar megtanultam, hogy az ember ad és kap is – kezdi Schmitt Pál. – A Svábhegyen, a Németvölgyi úton voltam gyerek, s a környékbeli srácokkal, osztálytársakkal állandóan vetélkedtünk. Főleg sportban, de mellette rengeteget gombfociztunk is.

Olvastam, hogy már kisgyerekként zongoraórákra járt. A szülei akarták?

A gyerekkorom nagy része szolgálattal telt. Francia különóra, hittanóra, németóra, zongoraóra. Különösen az édesapám volt az, aki elvárta, hogy az iskolában is jó tanuló legyek és, hogy tanuljak nyelveket is. Kevesen tudják, édesapám még a húszas években, a némafilmes mozikban zongorázott, otthon is volt zongora, így nem volt kérdés, hogy kipróbálom. Sőt, 16 évesen a Böszörményi úti Tik-Tak presszóban én is zongoráztam esténként. Beugró voltam, ugyanis Anci néni keze eltörött, s szólt, úgyis apám révén ismerek minden jó slágert, ugorjak be helyette.

Egyedüli gyerek volt?

Hárman voltunk testvérek. Az öcsém sajnos már nincs közöttünk, a nővérem szerencsére igen, ő 82 esztendős.

1945-ben, a II. világháború végén hároméves volt. Mit értett az egészből?

Semmit. De azt érzékeltem, hogy minden olyan szürke és nincs pénzünk. Apuka orvos volt, reumatológus, nem keresett jól, szolid módon éltünk. Az unokáim nem tudják hová tenni, amikor azt mondom, hogy 17 éves koromban láttam először televíziót. Persze jobb volt így.  Több idő jutott a könyvekre, a sportra, a családi beszélgetésekre.

A Petőfi gimnáziumba járt Budán. Milyen emlékei vannak az iskoláról?

1956-ban kezdtem a gimnáziumot. Aztán egy hónap múlva, október 23-án kitört a forradalom. Képzelheti.

Veszélybe került az élete a szabadságharc alatt?

Mivel csupán 14 éves voltam, a szüleim nem engedtek be minket a városba, de azért belógtunk a Móricz Zsigmond körtérre, vagy az akkori Moszkva térre. A magunk módján, mi, gimnazisták is hozzá tettük a forradalomhoz. A suliban úgy döntöttünk, hogy eltöröljük az orosz nyelvoktatást. Aztán tényleg nem volt fél évig, de aztán visszahozták… A gimnáziumi évek azért is erősen élnek bennem, mert akkor vesztettem el az édesapámat.

Hány éves volt, mikor az édesapja elhunyt?

Tizenhét. Nagy törés volt, de tudom, hogy édesapámnak köszönhetem azt, hogy az életben adódó feladatokat viszonylag jól oldottam meg később.

Miatta jelentkezett később az orvosi egyetemre, ahová végül nem vették fel?

Nagy tekintélyű, elismert orvos volt, meghatározta a gyerekkoromat. Igen, az ő hatására jelentkeztem, de végül a közgazdaság-tudományi egyetemet végeztem el belkereskedelmi szakon.

A Mandiner írását teljes terjedelmében itt olvashatja el.

Szerző: Sal Endre

Kép: Ficsor Márton