A Nemzeti Kastélyprogram keretében befejeződött a nagycenki Széchenyi-kastély megújulásának épület-kivitelezési szakasza – közölte az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. kedden.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram részeként megvalósuló fejlesztés több mint 2 milliárd 844 millió forintból, részben uniós támogatással, részben hazai forrásból idén őszig valósul meg.

A kastély turisztikai célú fejlesztésének kiemelt célja, hogy

gróf Széchenyi István örökségeként egy méltó nemzeti emlékhely jöhessen létre. A rekonstrukciós munkálatok során az Öregkastély, a Széchenyi-szárny, a Virágház, a Pandúrházak, valamint a kastélypark újult meg.

Az Öreg-kastély épületében gépészeti, villamossági rendszereket újítottak meg és tűzvédelmi rendszert építettek ki. A Széchenyi-szárnyban elbontották az utólagosan beépített kiszolgáló helyiségeket. A földszinten egy gyerekfoglalkoztató kapott helyet, a déli traktusban irodákat, raktárakat, személyzeti helyiségeket, szerverközpontot és a biztonsági szolgálat helyiségét alakították ki.

A Virágház kiszolgáló egységeinek és vizesblokkjainak korszerűsítése mellett az eredeti, nagy üvegfelületekkel rendelkező tér megmaradt,

amely rendezvények, kiállítások lebonyolítására alkalmas. Az épületek és a kastélypark építés-kivitelezési feladatait a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. és a ZÁÉV Zrt. közös konzorciumban végezték.

A közlemény szerint gróf Széchenyi István valamikori kastélya hazánk egyik kiemelkedő, nemzettörténeti értelemben emblematikus értéke és Széchenyi-kora óta nem volt példa ilyen mértékű fejlesztésekre a kastély-együttesben. A beruházás alapkövét 2021 januárjában tették le.

 

Forrás és teljes cikk: Hirado.hu

Kiemelt kép: MTI/Filep István