Elég a baloldali terelésből, elég a baloldali kétszínűségből, elég a szelektív érzékenységből! Mikor mer kiállni a baloldal az áldozatok mellett akkor is, ha az elkövető baloldali szövetségesük? – tette fel a kérdést tegnap a közösségi oldalán Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Vajon Szabó Tímea, Vadai Ágnes, Gurmai Zita, Kunhalmi Ágnes, Kálmán Olga, Orosz Anna, Gy. Németh Erzsébet monoklit festve, beragasztott szájjal és mécsessel a kezükben érkeznek a parlamenti ülésre? Vagy úgy hallgatnak a Jobbik legújabb zaklatási botrányáról, mint tették azt Havas Henrik, Gothár Péter, Gréczy Zsolt és Donáth László esetében? Vagy talán egyetértenek Burány Sándor azon kijelentésével, miszerint „a szexuális zaklatás csak együttműködési kényszer”? – tette fel a kérdést Rétvári a tegnapi parlamenti ülésnapot megelőzően. Majd emlékeztette baloldali képviselőtársait korábbi kijelentéseikre is.

Vadai Ágnes

Forrás: Facebook/Rétvári Bence

Fülsüketítő a csend a baloldalon a Jobbik molesztálási ügye kapcsán. Hallgatnak, pedig pár éve még ugyanezen baloldali képviselő asszonyok közül sokan kiadtak egy közleményt, amely szerint: „Ha a hatalommal való visszaélés egyik legdurvább formája, a szexuális zaklatás következmények nélkül marad, akkor semmi nem fog változni az országban és a társadalomban. Ha ma nem teszünk semmit, akkor 10, 20, 30 év múlva kiderülő gyomorszorító történetek és kibeszéletlen traumák fognak ismét rávilágítani arra, hogy nem cselekedtünk, amikor kellett volna. Hogy nem védtük meg a szexuális zaklatás áldozatait, hogy nem álltunk ki azokért, akik egyedül sokszor beszélni sem mernek az őket ért megrázkódtatásokról.” – fogalmazott. Végül feltette a baloldali képviselőnőknek szóló kérdését is:

Vajon a baloldali képviselő asszonyok az Isztambuli Egyezmény szövegével toporogtak Jakab Péter irodája előtt, vagy ismét csak félrenéztek, ha egy nemi erőszakkal kapcsolatos ügynek baloldali az elkövetője?

Forrás: Pesti Srácok

Kép: Purger Tamás