A rezsicsökkentésnek vége van, ha elfogadjuk a Bizottság jelenlegi embargós javaslatát – húzta alá a miniszterelnök.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió vendége volt május első péntekén. Az első téma a hatodik szankciós csomag volt. Orbán Viktor elmondta, hogy úgy gondolta eredetileg, hogy majd csak a kormányalakítás után ad újra interjút a Jó reggelt Magyarország című műsorban, viszont most kénytelennek érezte.

A bizottság elnök asszonya akarva-akaratlanul megtámadta Európa egységét”

– mondta a miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy Ursula von der Leyenék nem egyeztettek mindenkivel az olajszankciók kapcsán. Több baj van a bizottság javaslatával – mondta, majd kifejtette, hogy korábban abban állapodtak meg a kormányfők, hogy minden országnak szuverén joga, az energiabiztonságának biztosítása. A bizottság mindenféle egyeztetés nélkül előállt a javaslatával, és egységes szabályt akarnak – mondta a kormányfő.

Ezzel megbomlott a Versailles-ban megkötött megállapodás, a bizottság megtámadta az európai egységet”

Gazdasági atombomba

Elmondta Orbán Viktor, hogy Magyarországra az olaj csak és kizárólag csővezetéken keresztül tud érkezni.

Minden olyan javaslat, amely figyelmen kívül hagyja ezt, az egy atombomba a magyar gazdaság ellen

– mondta. Van lehetőség, hogy más irányból érkezzen olaj ide, de ez Horvátország számára nagy teher lenne, Magyarországon olyan finomító működik, amelyet kizárólag az orosz olajra terveztek – fejtette ki Orbán. Kijelentette azt is, hogy több százmilliárd forint lenne a finomító átalakítása, és utána drágább lenne az ideérkező olaj, mint korábban.

Öt év kéne az energiarendszer teljes átalakítására

A javaslat semmilyen megoldást nem tesz az asztalra, így teljesen elfogadhatatlan – mondta Orbán Viktor. Elmondta, az, hogy át tudjunk állni egy másik olajellátási rendszerre, több ezer milliárd forintba kerülne.

5 év kell az egész folyamathoz, majd pedig kell pénz a finomítók átalakítására és az energiarendszer átalakítására.”

Érdemes elgondolkodni, hogy van-e értelme ekkora átállásnak? – tette fel a kérdést a kormányfő.

A rezsicsökkentésért dúl a harc

Orbán Viktor kifejtette, az nem működik, hogy a magyar érdekekkel szemben terjesztenek elő javaslatokat, ezt most vissza kell küldeni,

dolgozzanak ki új javaslatot.

Ha nem oldják meg a magyar kérdést, és bevezették volna az olaj-és gázembargót, akkor vége lenne a rezsicsökkentésnek – fejtette ki. Ez egy harc most a rezsicsökkentés érdekében – mondta a kormányfő.

Magyarország vörös vonala

Elmondta a kormányfő, hogy az eddigi öt szankciócsomag, amelyeket bevezetett Európa, nagyobb gondot okoztak az európai gazdaságnak, mint az orosznak. „Legjobb meggyőződésem ellenére a szankciók első öt csomagjára igent mondtam, de

korábban világossá tettem, hogy lesz egy vörös vonal, ez pedig az energiaembargó. Most kell megálljt parancsolni.”

– mondta a kormányfő.

„Ez nem a mi háborúnk”

Elmondta Orbán Viktor, hogy az energiaembargó vörös vonalán túl van egy másik vörös vonala is Magyarországnak: az, hogy egyházi vezetőket szankciós listára tegyenek. Orbán elmondta, hogy minden országnak megvannak a maga háborús tapasztalatai, épp ezért fontos tisztázni, hogy ki háborúzik,

ez pedig egy orosz-ukrán háború

– jelentette ki.

Az oroszok támadták meg Ukrajnát, ezért ez nem a mi háborúnk, mondta a miniszterelnök. A mi álláspontunk a béke, se a francia elnök, se a német kancellár nem járt sikerrel a saját moszkvai békemisszióján.

Sem amerikai, sem német, sem lengyel érdeket nem fogunk azonosítani a magyar érdekkel, ezért ki akarunk maradni ebből a háborúból.

„Kárpátalja is lőtávolságba került”

Orbán Viktor reagált arra is, hogy Kárpátalját is lőtték az oroszok: aki fegyvert szállít, az bajt hoz a fejére, így Kárpátalja is lőtávolságon belül került, mert valaki fegyvert szállított – mondta. Aki fegyvert szállít be, az az ott élő embereket célponttá teszi.

A készülő kormányról

Orbán Viktor beszámolt az új kormányról is. Elmondta, hogy erdő közepén van a kormányalakítást illetően. Kifejtette, hogy

a kormányalakítások esetében úgy tervezett korábban, hogy milyen kihívásokra kell számítani.

Hozzátette, hogy a migráció velünk marad, a migrációs nyomás nőni fog, a pandémia még nem ment el, és itt van ez a háború is. Olyan kormányt kell alakítani, amelyek ezeknek a kihívásoknak megfelel – mondta a kormányfő. Jelentősen át fog alakulni a kormány szerkezete, sok új embert akarok behozni – tette hozzá.

Kormányalakítási menetrend

Legkésőbb május végére lehet új kormány – jelentette be a miniszterelnök. Elmondta, hogy van akivel már sikerült megállapodnia, van akivel még nem, viszont ez egy olyan munka, ami a legnagyobb felelősséggel jár.

Csak a legkiválóbb embereket kérik fel

– mondta a kormányfő. Elmondta, hogy május 16-án tesz majd esküt a parlamentben, utána pedig kell még 7-8 nap, hogy be tudja mutatni az új kormány tagjait.

Kiemelt kép: MTI