A Politico által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint történelmi jelentőségű határozat születhet az amerikai abortuszszabályozás ügyében.

Hatalmas botrány van kibontakozóban az Egyesült Államokban, miután eddig példa nélküli módon szivárgott ki egy tervezet az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság egy régóta várt döntésével kapcsolatban. A Politico által bemutatott dokumentum szerint a testület megszavazta egy az abortuszjog kérdésében 1973-ban hozott, mérföldkőnek számító döntés megsemmisítését, a tüntetők pedig már el is kezdtek gyülekezni Washingtonban.

Amennyiben a Politico által nyilvánosságra hozott dokumentumok valódiak, és a később megszülető ítélet is hasonló lesz, akkor történelmi jelentőségű határozat születhet az amerikai abortuszszabályozás ügyében. Az 1973-as Roe kontra Wade-ügyben hozott ítélet tulajdonképpen a tagállamok kezéből a szövetségi kormányzathoz utalta az abortusz szabályozását. A legfelsőbb bíróság ítélete ezt változtathatja meg és állíthatja vissza a ’73 előtti állapotot, így a tagállamok külön-külön szabályozhatnák, hogy milyen terhességmegszakítási lehetőségeket engednek lakosaiknak.

A kiszivárgott – és az amerikai legfelsőbb bíróság által meg nem erősített, de nem is cáfolt – dokumentum még februárban született és belső használatra szánták, ami a legfelsőbb bíróság működésében teljes normálisnak számít. Egy-egy ítéletről hónapokon keresztül vitáznak a bírák, és próbálják egymást is meggyőzni a saját igazukról. Az azonban sokatmondó a vélhetően néhány hónapon belül megszülető ítélet szempontjából, hogy Samuel Alito társbíró kész tényként kezeli, hogy milyen döntés születik.

„Úgy véljük, hogy a Roe és a Casey-ügyet felül kell bírálni. Itt az ideje, hogy az alkotmányt kövessük, és visszaadjuk az abortuszjog kérdését a választott képviselőknek”

– írja Alito A bíróság véleménye munkacímet viselő dokumentumban.

A véleménytervezetben határozottan elutasítottak egy későbbi, 1992-es bírósági döntést is (Planned Parenthood kontra Casey), amely lényegében fenntartotta az abortuszhoz való jogot. Egy ilyen irányú döntés egyébként nem lenne teljesen váratlan, az 1973-as ítélet eltörlését általában támogató konzervatív bírák többségben vannak a testületben, ezért sokkal nagyobb meglepetés lenne, ha minden változatlan maradna.

A téma szempontjából további nagyon érdekes kérdés, hogy

hogyan szivároghatott ki egy ilyen dokumentum, hiszen a legfelsőbb bíróság által tárgyalt ügyekre csak egy nagyon szűk körnek – a bírákkal együtt mintegy negyven, többnyire fiatal jogásznak – van rálátása, és ha valakit szivárogtatáson érnek, az gyakorlatilag búcsút mondhat a jogi pályának az Egyesült Államokban.

Az amerikai politikai életben az abortusz az egyik legmegosztóbb téma, ezért már el is indult a találgatás azzal kapcsolatban, hogy kinek állhatott érdekében, hogy belenyúljon a jogalkotási folyamatba. Konzervatív szakértők a cikk megjelenése után egyből azt jósolták, hogy tüntetések kezdődnek, hogy ezzel próbáljanak nyomást gyakorolni a legfelsőbb bíróságra, és hogy elérjék, az ítélethozatalig a kilencfős testület valamelyik tagja megváltoztassa döntését. Ebben nem is tévedtek nagyot…

Címlapfotón: Az abortuszjogok melletti tüntetés, amelyet a nemzetközi nőnapra időzítettek New Yorkban, 2022. március 8-án. Az amerikai legfelsőbb bíróság egyik folyamatban lévő ügyében olyan ítélet születhet, ami semmissé teheti az 1973-as Roe kontra Wade ítéletet, ami kimondja a nők abortuszhoz való jogát az USA-ban (Fotó: EPA/Justin Lane)