Mint ismeretes, a választások után több ellenzéki párt megválasztott képviselője is jelezte, hogy nem vesznek részt az alakuló ülédrn. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn emlékeztette őket, hogy aki nem vesz részt a parlament alakuló ülésén, az képviselő és tisztségviselő sem lesz.

Kocsis nyilatkozata után az LMP, MSZP majd a Párbeszéd is bejelentette, hogy mégis elmennek az alakuló ülésre. Most a Momentum döntött így. Közleményük szerint a párt elnöksége úgy határozott, hogy a Fekete-Győr András által vezetett frakciójuk május 2-án leteszi a parlamenti esküt, de aztán bojkottálja „az alakuló ülés érdemi részét”, mert nem ismerik el a választást tisztességesnek.

Mindezt Kocsis Máté Facebook bejegyzésében a következő képpen kommentálta:

Kiemelt kép: Mandiner/Trenka Attila