A SUNCEP Iskolafejlesztési program és módszertani támogatás Kenyában fogyatékossággal élő diákok részére című projektben egy tízfős fejlesztőcsapat dolgozik együtt öt kenyai általános iskolával. A cél, hogy a partnerintézmények megvalósítsák a befogadó, mindenki számára hatékony nevelést és oktatást – derült ki egy tegnapi  sajtótájékoztatóból. Az Adra Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar közös pályázatát a Hungary Helps Programon belül a magyar kormány is támogatta.

Papp Gabriella, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar dékánja beszédében hangsúlyozta, hogy tevékenységük fókuszában a fogyatékossággal élők, az ő önálló életük, döntéshozataluk segítése áll. Üdvözölte a kormány azon döntését, hogy most a határon túl, Kenyában is folytathatják az egyébként Európában is egyedülálló tevékenységüket, munkájukat.

Darázs Lénárd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese kiemelte, hogy öt kenyai iskolában indítják majd el a fogyatékkal élőket támogató programot. Az inkluzív oktatás módszertana remélhetőleg sokat segíteni a kenyai, fogyatékossággal élő gyermekeknek is, illetve az oktatóknak, kutatóknak is újabb vizsgálati anyagot szolgáltat. A cél a fogyatékkal élők befogadása, együttnevelése.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára szerint Afrika a kihívások és a lehetőségek földrésze is. Köszöntőjét így folytatta: „Európának fontos, hogy Afrika egy virágzó térség legyen. A gyerekek is hatékony segítséget kapnak azáltal, hogy a helyi közösségeket segítjük, és nem a migrációt támogatjuk. A békés együttélés jegyében, jövőképet adunk a helyi lakosoknak, támogatjuk a nőket és a gyermekeket. Már 18 afrikai országban vagyunk jelen, és több száz fiatal tanul nálunk a magyar kormány jóvoltából.”

Az államtitkár hozzátette, hogy a bemutatott projekt kezdeményezője egy kenyai fiatalember, aki Magyarországon tanult, és most a szülőföldjén segíti majd a sajátos nevelési igényű, fogyatékossággal élő kiskorúakat. 

Sitkei Zoltán, a projekt vezetője, az Adra Adventista Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kenyai diák ötlete egy profi módon összeállított, komplex anyag volt, amelybe már a fenntarthatóság is bele volt építve. Sitkei hangsúlyozta, hogy a terv elolvasása után nem volt kétséges, hogy ezt az elképzelést valóban meg akarják valósítani az országban.

A Vasarnap.hu teljes cikke itt olvaható.

Szerző: Kismarty Anna

Kép : Azbej Tristan Afrikában – Facebook