Nem a világ végére kell készülnünk, hanem a feltámadásra, az újrakezdésre, Isten országának az építésére – jelentette ki Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozójával pünkösdhöz közeledve az elismeréseiről, a türelmes szeretet fontosságáról, a szólásszabadságról és nagypéntek jelentőségéről is beszélgetett Szabó Réka Zsuzsanna újságíró. Ebből szemlézünk.
Böjte atya elmondta a Nobel-díj jelölés kapcsán, hogy „erre senki nem számít, de azért tartom fontosnak, mert ez nem magáról a személyről szól, hanem egy ügyről. Ha az elesett, bajban lévő gyermekek felkarolását ilyen pozitívan értékelik, az nagyon fontos üzenet az egész társadalom és a bajban lévő gyermekek számára is, hogy számítanak nekünk, fontosak, értékesek. Magyarországon húszezer állami gondozott gyermek van, Romániában ötvenezer, vagyis ez egy „nagyipar”. Jó lenne, ha a társadalom belátná, hogy ezek a gyermekek nem problémát jelentenek a közösség számára, hanem lehetőséget, aranyforrást, értéket.
Mi ezerháromszáz gyermek mellett közel háromszáz kollégával dolgozunk együtt, és valóban nem könnyű, de pont ez az izgalmas és érdekes benne. Kihívás, hogy az ember minden nehézség ellenére is minőségi és jó munkát végezzen.
Európában nagyon fontos volt, amikor Descartes kimondta: „Gondolkodom, tehát vagyok.” A kritikai gondolkodás ugyanis szép emberi tulajdonság. Úgy érzem azonban, hogy az elmúlt évszázadokban Európa túl sokat agyalt, és talán a kapcsolataiba, az életébe kevesebb érzelmet vitt bele. A mai ember is úgy gondolkodik, hogy megéri-e vagy sem, mérlegel, és a szív, a szeretet, az egymás iránti ragaszkodás háttérbe szorul. Talán ezért is fogyasztanak sokan annyi nyugtatót és antidepresszánst,
mert az ember elsősorban arra született, hogy szeressen és szeretve legyen.
Azt hiszem, hogy egy kibontakozó, növekedő, szépülő világban élünk, vagyis számtalan olyan vívmány van, ami a kétezer éves kereszténységből nőtt ki, és amit nekünk nagyra kellene értékelni. Jézus Krisztus azt mondta, hogy menjetek az egész világra, és tanítsatok minden népet a tízparancsolat és a szeretet parancsának a megtartására.
Ezek jelentik Isten alkotmányát. Ha meg vagyunk keresztelve, akkor ez olyan, mint az állam alkotmánya, vagyis be kell tartanunk.
Az a közösség, amely komolyan veszi ezeket az isteni parancsokat, felvirágzik, kibontakozik, növekszik, békében, erőben nő. Ahol viszont az önzés, a kapzsiság eluralkodik, ott hanyatlás, szegénység, háború és halál van. Hiszem, hogy ezen parancsok által lehet olyan társadalmat építeni, ahol mindannyian otthon érezhetjük magunkat.
Az elmúlt harminc évben Erdélyben vagy Magyarországon a hitéért, a világnézetéért nem öltek meg senkit. Ez óriási dolog: szabadságot jelent. Áldott állapotot, és ezzel mindannyiunknak élnie kell. Az, hogy gyűlöljük egymást, nem vezet sehova. Látom a választókon is: azzal, aki csúful beszél, én sem ülök le szívesen akár egy pohár borra, mert meg kell tanulnunk az elméleteinket és a gondolatainkat kulturáltan és értékesen megfogalmazni egymásnak. A civilizált embereknek kell tudniuk érvelni, vitatkozni, a másikat meggyőzni. Ukrajnában pont az a baj, hogy elhallgattak az érvek, a párbeszéd, és megszólaltak a fegyverek. Ez zsákutca, senkit nem fog győztessé tenni. Azt kívánom, hogy soha ilyesmi ne forduljon elő a Kárpát-medencében.
A csíksomlyói búcsú az idén egybeesik június 4-vel a Trianoni diktátum évfordulójával, mely egyben a nemzeti összetartozás napja is. Ezzel kapcsolatban az atya ezt mondta: június 4-e a Kárpát-medencei magyarság számára nagypéntek volt. De mindannyiunk életében vannak nagypéntekek.
Az a szép, hogy Jézus átdöfött szívvel is tudott szeretni. Ő nemcsak feltámadt, hanem elkezdett szeretni. Ezt kell megtanulnunk a Mesterünktől, hogy átdöfött szívvel is tudjunk nemcsak élni, hanem szeretni is. A pünkösdi búcsú mindig a szeretet ünnepe, és ilyen értelemben előre kell néznünk.
Az árvák közül egyik-másik 5–10 éves gyerek annyi nehézségen ment keresztül, hogy az embernek összefacsarodik a szíve. De nekik is azt szoktam mondani, hogy „Tudom, kicsi szíveim, min mentetek keresztül, viszont ha mindig hátrafelé nézve bicikliztek, akkor jó nagyot fogtok esni”. Tehát előre kell nézni, a jövő előttetek van. Ha kaptatok egy gólt, és leültök azon morfondírozni, hogy miért kaptátok, akkor még kaptok jó néhányat. Ha viszont küzdötök, lehet, hogy a következőt épp ti lövitek, és bajnokok lesztek. A népünknek is ezt mondom:
Trianont nem lehet meg nem történtté tenni, de valamilyen módon el kell tudnunk engedni, és előre kell néznünk.
Trianon szerintem egy nagy válóper volt, ahol a Kárpát-medence lakói elváltak. Szomorú és tragikus dolog, és nem csak a magyar nép számára. De erre a tragédiára nem az a válasz, hogy tovább gyűlölködünk száz év után is, hanem az, hogy megpróbáljuk megfogni egymás kezét.
Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet/Szabó Réka Zsuzsanna
Kiemelt kép: Liget.ro
