A kormányfő közösségi oldalán ismertette az árstopokkal kapcsolatos fejleményeket a kormányülés után. Mind az üzemanyag ára, mind a kiválasztott élelmiszeripari termékeknek az ára július elsejéig változatlan marad.

A miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött videójában elmondta, hogy a kormány mai ülésén foglalkozott az üzemanyagárak és az élelmiszerárak kérdésével.

„Egész Európában nőnek az árak, ennek elsődleges oka a háború, és amíg a háború nem ér véget, addig az árak nőni fognak” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „Ezt azonban nem nézhetjük tétlenül.

Magyarországon a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családokat megvédje az áremelkedések következményeitől. Ezért alkalmazunk az üzemanyag esetében is, és néhány alapvető élelmiszer esetében is árkorlátozást, illetve ársapkát.”

Emlékeztetett, hogy az árstopok ideje lejártukhoz közeledik, ezért dönteniük kellett róluk.

„Úgy döntöttünk, hogy július elsejéig mindkét esetben meghosszabbítjuk az árkorlátozó intézkedéseinket,

tehát mind az üzemanyag ára, mind a kiválasztott élelmiszeripari termékeknek az ára július elsejéig változatlan marad. Mindent megteszünk, hogy védjük a családokat” – zárta bejelentését a miniszterelnök.

hirado.hu

Fotó: MTI/Balogh Zoltán