Az Európa Tanács (ET) fontos szerepet tölthet be az orosz és az ukrán fél közötti béke megteremtésében, és az igazságtételben is – hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés delegációjának vezetője Strasbourgban hétfőn.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tavaszi ülésszakát megnyitó vitát követően a politikus elmondta: az ET egységesen és gyorsan reagált a háború kitörésére, kitűnve ezzel a nemzetközi szervezetek sorában. Ennek az egységnek a fenntartása – tette hozzá – fontos feltétele annak, hogy elérjük célunkat, a béke megteremtését. Hangsúlyozta: „a feleknek mielőbb fegyverszüneti megállapodást kell elérni, és vissza kell térni a diplomácia útjára.” Az igazságtétel tekintetében is fontos szerepe van a strasbourgi szervezetnek, hogy megfelelő nemzetközi vizsgálat induljon a háborús bűnök, a népirtás, az emberiesség ellen elkövetetett bűntettek feltárásával kapcsolatban – tette hozzá.

Kiemelte továbbá, hogy a 46 ET-tagállamnak fontos célja a harcoló Ukrajnával mutatott szolidaritás, amelyből Magyarország is kiveszi a részét: történetének legjelentősebb humanitárius akcióját bonyolítja le, továbbá Lengyelország után a magyar állam fogadja be a legtöbb menekültet.  „Ennek a szolidaritásnak a gyakorlására az elkövetkezendő időszakban is nagy szükség lesz” – hangsúlyozta.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: pestisrácok