Egész Amerikát begyűrűzi a botrány, ami akörül robbant ki, hogy néhány állam olyan törvényt fogadott el, amellyel betiltják a gyermekek iskolai érzékenyítését és a nemváltás kiskorúak körében való népszerűsítését. Az ügyben Donald Trump, volt amerikai elnök is felszólalt és kijelentette, hogy kiáll a gyermekek védelme mellett – tudósít a 888.hu.

Donald Trump is felszólalt a nemváltás kiskorúak körében való népszerűsítése ellen. A volt amerikai elnök követelte továbbá azt is, hogy távolítsák el a transznemű sportolókat a női sportágakból.

„Meg fogjuk védeni a szülők jogait, egyetlen tanár sem taníthat transzneműséget a szülők beleegyezése nélkül. Hát nem elképesztő, hogy ez milyen nagy téma lett? És ki gondolta volna, hogy ez ilyen nagy téma lesz?”

Az Egyesült Államok 45. elnöke a hónap elején az észak-karolinai Selma városában tett hasonló kijelentést.

„A republikánus kongresszusnak ki kell állnia a szülői jogok és a szülői döntések mellett. Szerintem ez egy jó ötlet. Egyetlen tanárnak sem szabadna megengedni, hogy szülői beleegyezés nélkül szélsőbaloldali nemi elméleteket tanítson a gyerekeinknek. Ez valójában gyermekbántalmazás” – mondta Trump egy nagygyűlésen. Emlékezetes: Florida nemrégiben törvényt fogadott el, amely megtiltja a nemi és szexuális irányultságról való beszélgetést a gyerekekkel az óvodától az általános iskola harmadik osztályáig. Ezt a szabályozást a baloldaliak „Ki ne mondd, hogy meleg” törvényjavaslatként gúnyolják. A Biden-kormányzat erre azt reagálta, hogy a törvénytervezetet az LMBTQ-gyerekek érdekében hozták.

Trump beszédében kijelentette többek között azt is, hogy a transznemű sportolókat távolítsák el a női sportágakból.

Forrás: 888.hu

(Címkép: Al Drago/Getty Images)