Fehér házi források szerint a 79 éves elnök szerint ő a legalkalmasabb jelölt.

A The Hill című lapnak két forrás is azt mondta, hogy Biden közölte Barack Obama volt elnökkel, hogy tervezi az újraindulást – írja a Post Millennial.

„Biden indulni akar, és ezt egyértelműen tudatja mindenkivel” – mondta a beszélgetéseket ismerő egyik forrás a The Hillnek.

Ez a forrás megjegyezte, hogy Biden lehet az a demokrata jelölt, aki a legesélyesebb Trump legyőzésére, annak ellenére, hogy a támogatottsági mutatói zuhannak.

„Úgy vélem, úgy gondolja, ő az egyetlen, aki legyőzheti Trumpot. Nem hiszem, hogy úgy gondolja, hogy van bárki a demokrata pártban, aki meg tudja verni Trumpot, és ez a legnagyobb tényező”

– mondta a forrás.

Alacsony népszerűségi mutatója mellett Biden életkorával kapcsolatban is felmerültek kérdések.

A 78 évesen hivatalba lépő Biden a legidősebb hivatalba választott elnök. Második ciklusra való megválasztása esetén 82 éves lenne.

A CNBC múlt héten közzétett felmérése szerint az amerikaiak mindössze 38 százaléka helyesli Biden munkáját.

A FiveThirtyEight legutóbbi felmérés szerint Biden támogatottsága alig 42 százalék alatt van.

Neokohn

Kiemelt kép: CBS