A választások utáni első ülését tartja szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Az eseményen vélhetően megvitatják a csupán fél évre tervezett költségvetést, és kiderül az is, hogy jövő hónaptól valóban 35 százalékkal emelik-e a taxitarifákat.

Bár márciusban az eredeti tervek szerint összeült volna a városvezetés, viszont akkori közleményükben úgy fogalmaztak: „Mivel a főváros vezetése – a 2018-as gyakorlathoz hasonlóan – nem kíván terepet biztosítani ahhoz, hogy kampányeseménnyé váljon a Fővárosi Közgyűlés, ezért a 2022. március 30-ra tervezett ülés előterjesztéseit várhatóan az április 13-i közgyűlésen fogja a testület megtárgyalni.”

A szerdai közgyűlésen vélhetően kiderül többek között az is, hogy májustól drágább lesz-e a taxizás a fővárosban. – Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot jövő szerdán elfogadja a Fővárosi Közgyűlés – jelentette be az általános főpolgármester-helyettes múlt pénteki sajtótájékoztatóján. Kiss Ambrus közölte, ez az intézkedés 35 százalékos áremelkedést jelent majd az utasoknak.

Az áremelés mértékét a főpolgármester-helyettes azzal indokolta, hogy a taxik hatósági árai 2018. július 1-jén változtak utoljára. – Erre az ágazatra is vonatkoznak a közgazdasági szabályok: ha drágább az üzemanyag, és az azon kívüli maginflációs adatok is emelkednek, akkor erre reagálni kell – tette hozzá.

A taxis szervezetek 2021 novemberében kezdeményezték az ártárgyalások megkezdését, azonban akkor a fővárosi önkormányzat még úgy látta, nincs hatáskörük az ügyben, a kormányra mutogattak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azonban idén februárban jelezte, a morató­rium a közúti személyfuvarozás tarifáira nem vonatkozik, így van lehetőségük az áremelésre.
Míg 2020 márciusában – a pandémia kitörése előtt – a taxisok száma 6754 volt a fővárosban, a legutolsó adat szerint már csak 5070 maradt belőlük.

Vélhetően a szerdai közgyűlésen vitáznak a sokat kritizált 2022-es költségvetésről is. Ennek apropóján javaslatot tesznek többek között a BKV Zrt. idei üzleti tervének és a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. 2022. évi üzleti tervének elfogadására is. A közgyűlés dönthet arról, hogy átnevezik-e a Villányi út, Tas vezér utca, Edömér utca, Kosztolányi Dezső tér, Frankfurt sétány és Placid atya park által határolt területet Törőcsik Mari parkra, valamint személyi döntések ügyében is tárgyalnak, többek között javaslatot tesznek a Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyvezető igazgatójának megválasztására.

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.

Szerző: Harangozó Éva

Kép: Máthé Zoltán