Viszi a balhét, nehéz az iskolatáska! Örült volna a győzelemnek, de a vereséggel kalkulált Gyurcsány Ferenc – állítja a baloldal valódi vezetőjéről Márki-Zay Péter bukott miniszterelnök-jelölt, aki a 24.hu-nak adott interjút, melyet a Magyar Hírlap szemlézett.

Múlt vasárnap nem rám mondtak nemet a választók, hanem Gyurcsány Ferencre, aki sajnos súlyos tehertétel az ellenzéken, milliók rettegnek tőle, és ha föltűnik az egyik oldalon, a választók jelentős része fut a másik irányba – állítja a leszerepelt politikus.

A fideszes szavazók és az ellenzék egy része kiadja a milliókat. A Jobbik négy évvel ezelőtti szavazóinak zöme egész biztosan Gyurcsány miatt fordult el az összefogástól. Ezzel együtt van, amiért hálával tartozom Gyurcsány Ferencnek. Megkértem, hogy ne kampányoljunk együtt, és a neve ne legyen a közös pártlista első részében, és ő mindkettőbe belement, ami komoly áldozat volt a részéről, és szerintem erre rajtam kívül más nem tudta volna rávenni – tette hozzá Márki-Zay, aki tehát biztosra veszi, a baloldal még ennél is nagyobbat bukott volna (ha lehet ilyen egyáltalán) Gyurcsány kampányolásával.

A marakodás a baloldalon már a választás estélyén elkezdődött, azóta pedig politikusaik, megmondóembereik sorra állnak elő a magyarázkodással vagy a felelősség hárításával, vádaskodásokkal.

2022 Plusz: Végső soron belátható: Gyurcsány nem vesztett! A baloldalt leszalámizta, a jobboldalon szétverte a Jobbikot, gyakorlatilag a bekerült képviselőit is diszkvalifikálta, bár igaz most a Mi Hazánkkal újra vannak igazi radikálisok a parlamenti patkóban, bár nem sokan.

Egyértelműen ő lett a kormánypártok után a harmadik legnagyobb frakciót birtokló vezető a parlamentben. Vagyis továbbra is lehetetlen lesz egy a kommunista örökségtől (Kádár-Apró-Dögei), a globalisták és Soros György liberális szekértolóitól, valamint a karlendítő árulóktól mentes, tisztességes szociáldemokrácia felé elindulnia a baloldalnak.

Márki-Zay viszont annyit elért, hogy polgármester lett Hódmezővásárhelyen. Remélem sikerül majd elképzeléseit Lázár János országgyűlési képviselő úrral egyeztetnie! Innen is gratulálunk!

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: MTI