Befejeződött a levélszavazatok pártlistás szavazólapjainak előzetes összesítése – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombaton az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, az NVI-hez a végleges adatok szerint 318 083szavazási levélcsomag érkezett vissza. Az érvényes pártlistás levélszavazatok száma 264 031 lett, míg a beérkezett levélcsomagok közül mintegy 50 ezernél volt érvénytelen a szavazási irat. Az NVI közölte azt is, hogy az előzetes összesítés részeként beszkennelték a levélben szavazók szavazólapjait és elvégezték az országos listás szavazatok előzetes megszámlálását. Ezt követően a szavazatokat kézzel is megszámolják. A végeredményt pedig majd a kézi számlálás eredménye adja. Hozzátették: dolgoznak a levélszavazatok népszavazási szavazólapjainak összesítésén is.

Az NVI emlékeztetett: szombaton mind a 106 országgyűlési egyéni választókerület (oevk) egy-egy szavazatszámláló bizottsága dolgozik abban a szavazókörben, ahová az átjelentkezők és a külképviseleti szavazáson résztvevők voksai megérkeztek. Ezeket a szavazatokat ugyanis a kijelölt szavazókörök voksaival együtt számlálják meg.

Ez alapján az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok még szombaton megállapítják a szavazás egyéni választókerületi eredményét. A területi választási bizottságok pedig az országos listás választás részeredményét. Az országos listás választás eredményét a Nemzeti Választási Bizottság állapítja meg, legkésőbb április 22-én – írták.

Átlépte a hárommilliót a kormánypártokat támogatók száma – írja a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adataira hivatkozva a Magyar Nemzet. Az NVI azt is közölte, befejeződött a levélszavazatok pártlistás szavazólapjainak előzetes összesítése.

A szombat délutáni adatok szerint így már 3 004 728 szavazat érkezett a Fidesz-KDNP országos listájára. Ez 54,61 százaléknak felel meg, ami arányaiban még a 2010-es, földcsuszamlásszerű jobboldali győzelmet is felülmúlja.

Forrás: MTI/Vasarnap.hu

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás