Minden évben április 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Roma Napot. 1971-ben ezen a napon tartották az I. Roma Világkongresszust, ahol a küldöttek döntöttek arról, hogy romának nevezi magát a népcsoport. A nemzetközi közösség 1990 óta ünnepli azt, hogy a romáknak is van mire és kire büszkének lenniük. Hazánkban is temérdek magyarságát vállaló roma sportolóval, színésszel, zenésszel, háborús hőssel találkozhattunk a történelem során, és most is számos roma példaképre lehetünk büszkék. – olvasható a Kopp Mária Intézet honlapján.

Többek között azt írják: 2021-ben a „Felzárkózó Települések” (FETE) programban résztvevő, az országos aránynál jóval nagyobb roma népességgel rendelkező 118 községben sokan tudtak élni a családügyi intézkedések által nyújtott lehetőségekkel: az otthonteremtés, a babaváró, a gyermekjóléti intézkedések, például az ingyenes gyermekétkeztetés, az ingyenes táboroztatás, a Biztos Kezdet Gyerekházak vagy a Tanodák által biztosított szolgáltatások, kedvezmények sok roma családnak jelentenek közvetlen segítséget. A családtámogatások kimutathatóan és ténylegesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a roma családok is előre tudjanak lépni.

A KINCS roma családokat vizsgáló értékkutatásában a megkérdezett romák számára a család és a családi biztonság a legfontosabb. Kétharmaduk kifejezetten boldognak érzi magát. Identitásukban a család mellett a magyarsághoz tartozásuk is meghatározó. Felméréseink egyértelműen cáfolják azokat a romákkal kapcsolatos előítéleteket, miszerint ők kevésbé tartják magukat magyarnak. A romák határozottan büszkék magyar állampolgárságukra. 88 százalékuk egyetértett azzal az állítással, hogy „Sokkal szívesebben vagyok magyar állampolgár, semhogy bármely más ország állampolgára legyek”, miközben az összes megkérdezett esetében ugyanez a mutató kevesebb, 85% volt.

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából emlékezünk a roma népcsoport múltjára, kulturális értékeire, a közösség eredményeire, emellett azonban nem felejthetjük el azt sem, hogy van még tennivaló a roma emberek felzárkózásának érdekében. Ez a nap kiváló alkalom, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy hazánkban roma honfitársaink fontos és kiemelt tagjai a magyarok széles közösségének. Adjunk hangot annak, hogy magyarnak és romának lenni is büszkeség, Kovács József Hontalan roma költő szavaival élve:

„Vallom és vállalom, hogy rajtam két aranypánt van: az egyik a magyar kultúra, a másik a cigányságom és egyikről sem óhajtók lemondani.”

A teljes írást itt olvashatják el.

Kiemelt kép: KINCS