A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte a Nitrogénművek-csoport 11 milliárdos bírságának végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztáskérelmét, olvasható a GVH közleményében. A cég tulajdonosa a kormányt korábban nyíltan bíráló, az ellenzéknek anyagi támogatást is felajánló Bige László. – olvasható a Magyar Hírlapban.

A vállalatcsoportot tavaly kartellezés miatt marasztalta el a versenyhivatal, Bige László ugyanis piaci monopolhelyzetét kihasználva 36 milliárd forintos kárt okozhatott a gazdáknak.

A vörösbáróként ismertté vált milliárdos a cégcsoport megnövekedett költségeire hivatkozva lassan fél éve nem fizet – mintha ez felmentést adna a bírság alól, pláne akkor, amikor jóval nagyobb extrahasznot tett zsebre a gazdák megkárosításával.

A Nitrogénművek-csoportnak így haladéktalanul be kell fizetnie a bírság teljes összegét, valamint az eredeti fizetési határidő óta felgyülemlett késedelmi pótlékot, amely immár mintegy 300 milliós összeget tesz ki – írja az Index.

A teljes cikket itt olvashatják el.

Fotó: MH