„Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát” – hangsúlyozta Szijjártó Péter a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán. Egyúttal jelezte: reggelre a minisztériumba kérették Ukrajna budapesti nagykövetét.

A miniszter bejegyzésében kifejtette:

Mi a kezdetektől fogva világosan beszélünk a szomszédban zajló háború kapcsán: a katonai agressziót elítéljük, kiállunk Ukrajna szuverenitása mellett, az életükért futó menekültek százezreit beengedjük, hazánk történetének legnagyobb humanitárius akciója keretében pedig több száz tonna élelmiszert és egyéb adományt szállítunk.

Ugyanakkor számunkra természetesen mindennél fontosabb Magyarország és a magyar emberek biztonsága. Ez nem a mi háborúnk, ezért abból ki akarunk és ki is fogunk maradni. Nem vagyunk hajlandók kockára tenni a magyar emberek békéjét és biztonságát, ezért nem szállítunk fegyvereket és nem szavazzuk meg az energiaszankciókat.

Mindezekről a kérdésekről a magyar emberek vasárnap világos véleményt mondtak és világos döntést hoztak. Azt gondolom, elég világosan és jól érthetőt.

Értjük, hogy az ukránoknak más lett volna az érdekük, nem is vitatkozunk velük: nekik az ukrán, nekünk pedig a magyar emberek érdeke az első.

Egy dolgot viszont nem tudunk szó nélkül hagyni: a magyar emberek demokratikus döntésének minősítgetését senki nem engedheti meg magának! A totalitárius rendszerek kialakításáról, a háborúban való cinkosságról és a magyar emberek akaratának sajnálatosságáról szóló nyilatkozatok elfogadhatatlanok!

Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát.

Mindezek világossá és érthetővé tétele érdekében ma reggelre a Külgazdasági és Külügyminisztériumba kérettük Ukrajna budapesti nagykövetét.