Voltaképpen örülök neki, hogy Guy Verhofstadt kigyógyult a vesebetegségéből, s hogy újra az egészséges emberek között üdvözölhetjük. A baj csak az, ha nem gyötri a veséje, akkor több ideje van Magyarországgal foglalkozni és hülyeségeket beszélni. – kezdi írását Horváth K. József a 888.hu portálon, melyet alább olvashatnak.

Az Európai Parlament egyik fő liberálisa, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) frakcióvezetője – akit itthon leginkább Fogtündérnek hívunk – a választások kapcsán újfent hangot adott Orbán-utálatának, miközben ismét sikerült elkapnia szarva közt a tőgyét. Twitter-csipogásában azt bírta ugyanis mondani, hogy „A gyűlölet felülkerekedik a reményen egy szabad, de igazságtalan választáson… Sötét nap a liberális demokrácia, Magyarország és az EU számára egy veszélyes időszakban.”

Ritkán lát az ember ekkora zagyvaságot és rosszindulatot két sorba belesűrítve.

Hogy a gyűlölet miként kerekedik felül a reményen, azt még értelmezi valahogy a magyar észjárás. Csak éppen minden fordítva igaz. A gyűlölet ugyanis a kampányban nem a kormánypártok oldaláról nyilvánult meg, hanem a baloldal részéről. Azaz a baloldali gyűlöletnek kellett felülkerekedni azon a reményen, amelynek a végén kijöhetett volna a reménybeli baloldali győzelem is. De nem jött ki. Méghozzá nagyon nem. Pedig ez a belga fickó tudhatta volna, hogy nálunk némelyek szerint a baloldal alapból gyűlöli a jobboldalt, sőt, még annál is jobban. A vérliberális Kornis Mihály elévülhetetlen mondása ugyanis már több mint negyedszázada része a közbeszédnek: „mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket”.

A jobboldal tehát gyűlölet dolgában eleve nem rúghat labdába.

Az más kérdés, hogy tényismertetésünk Gyurcsányék kormányzásának viselt dolgairól a balosoknak gyűlöletbeszédet jelent, azaz hazugságot. Csak éppen az a bökkenő, hogy ezt semmivel nem tudják alátámasztani. Mint ahogy azt sem, hogy Orbán kormányzása rossz lett volna. Ezért aztán úgyszintén hazugságokkal helyettesítik az érveket. Így lesz Gyurcsányék mantrája gyűlöletbeszéd, míg a józan magyarok baloldalra vonatkozó leírása igazságbeszéd. Amit ők természetesen tagadnak.

Ám hogy ez mennyire így van, azt a választói szavazatok aránya is visszaigazolja. Ezzel ért ugyanis egyet a szavazók 53,59 százaléka, több mint 2,7 millió ember, míg a baloldal által képviselt gyűlöletbeszédet 34,66 százalék, vagyis 1,8 millióan vélték támogathatónak.

Szóval lehet, hogy Guy Verhofstadt Kornis Mihálytól vett gyűlölettani szemináriumokat, de akkor a leckét Kornisnak is kell felmondani. Mert ami nála ötös, az a magyar választók előtt bizony egy hatalmas szekunda.

Arról nem szólva, hogy Verhofstadt első mondatának sikerült még egy logikai bukfencet tartalmaznia. A fickó ugyanis egy „szabad”, de „igazságtalan” választásról beszél. És láthatóan teljes komolysággal.

Hogy is van ez, tessék mondani?

Ha valami szabad, akkor hogy lehet igazságtalan? Hogy lehet az, hogy az emberek szabad véleménynyilvánítása igazságtalan lenne? Természetesen sehogy.

Ez csak a liberális diktátorok fejében válhat „igazságtalanná”, mert náluk ugye kizárólag az az igazság, amit ők annak gondolnak. Lenin is bolsevikoknak hívta a követőit, pedig a néphez képest annyian voltak csupán, mint köröm alatt a piszok.

A baj csak az, hogy mi a bolsevizmust közel ötven év alatt elszenvedtük, a belga fickónak pedig szemernyi tapasztalata sincs róla. Ezért beszél talán ilyen zöldségeket, gyakorolva a liberális píszí, azaz a liberális hazugságbeszéd fordulatait.

Életrajzából tudjuk, hogy Verhofstadtot felnőtt korában is „Baby Thachernek”, illetve éretlen stílusa és tekintélyromboló magatartása miatt „kölyöknek” nevezték. Most sincs ez másképpen, kedves Guy. Kölyök voltál és az is maradsz, annyit ér a véleményed is.

A magyar választásokat jellemezve hiába teszed hozzá ellentmondásos sületlenségedhez, hogy „Sötét nap a liberális demokrácia, Magyarország és az EU számára egy veszélyes időszakban.” – ez valójában zagyvasága és hiteltelen tulajdonosa miatt senkit nem érdekel.

Épp annyit ér, mint ahogy Kovács Zoltán államtitkár reagált rá: „Nyomorult érzés lehet Guynek lenni. Minden nap sötét.”

Forrás: 888.hu