Borvendég Zsuzsanna történész sorozata eredetileg a PestiSrácok oldalán jelent meg, ám bizonnyal vannak olyanok, akik lemaradtak róla. De azoknak is érdemes újra olvasniuk, akik nem minden részt olvasták. A teljes kép ismeretében érthetjük meg, hogyan jutottunk idáig?

Filmre kívánkozik a következő cikk hősének – antihősének – története. Junger Károly egy zalaegerszegi rabbi fiaként futott be elképesztő karriert a kommunizmusban. A frankfurti magyar kereskedelmi kirendeltségen dolgozva kulcsszerepet játszott a szocialista-nyugati üzletekben, minden eszközt bevetve kétségtelenül ügyesen dolgozott. Az ÁVH-nál az ő tartótisztje is Bauer Miklós volt. Az ötvenes évek közepén aztán váltott, disszidált és egy nagy német cégnek dolgozott.

A frankfurti magyar kereskedelmi kirendeltség kiemelten fontos titkosszolgálati bázisa volt a magyarországi hírszerzésnek, miközben – diplomáciai képviselet híján – a létrejövő Német Szövetségi Köztársasággal fenntartott hivatalos kapcsolatokat is ezen a misszión keresztül intézték évekig, de legfontosabb feladata mégis a gazdasági együttműködés megszilárdítása volt. Bródy István disszidálása után új, megbízható elvtársra volt szükség az állomáshelyen, így került oda Junger Károly.

Junger Károly egy zalaegerszegi rabbi fiaként látta meg a napvilágot. Érettségi után egyéves kereskedelmi akadémián szerzett diplomát, amelynek birtokában, 1937-ben az Egyesült Izzónál kezdett dolgozni. A háború alatt munkaszolgálatot teljesített, 1945-ben átszökött a közelgő Vörös Hadsereghez, majd a harcok befejeztével visszatért munkahelyére.
Anyagbeszerzőként dolgozott és – az állambiztonság adatai szerint – az infláció idején feketekereskedelemmel hatalmas vagyonra tett szert. Jungert „Gábor Áron” fedőnéven szervezte be az ÁVH 1950-ben, így ügynökként került Frankfurtba, ahol maga is tagja volt Andreas Brody szovjet rezidens hálózatának.

Junger Karoly

kép: Zalai Hírlap

Kétségtelenül tehetséges volt

Junger nem pusztán a gazdasági kapcsolatok kiépítésében, de a hidegháborús titkosszolgálati játszmák során is brillírozott, tehetségéhez nem fér kétség. Az ő nevéhez fűződnek azok az együttműködési megállapodások, amelyek 1956 előtt meghatározták a magyar külkereskedelem fő irányait. Például ő egyengette Karl Bickenbach egykori náci tiszt monopóliumának kiszélesítését, akinek irreális jutalékairól egy korábbi részben már szót ejtettünk.

Junger működése természetesen felkeltette az ellenérdekű hírszerzés figyelmét is; a CIA titkos akciókat indított Henne fedőnéven Junger működésének leleplezésére, majd a kereskedő átfordítására. Az akció kulcsembere Helmut Triska volt, az a Triska, aki a Birodalmi Biztonsági Főhivatal budapesti vezetőjeként a Harmadik Birodalom titkosszolgálatának egyik kulcsfigurája volt a térségben.

Később az amerikaiak igényt tartottak a szolgálatára és felhasználták az üzleti élet fedésében végrehajtott hírszerzési műveletekben. Ő lett a beltagja az Atlas nevű cégnek, amelynek létrehozásához egyaránt asszisztált a szovjet és az amerikai titkosszolgálat is a hidegháború kibontakozásának hajnalán.

Junger tartótisztje is Bauer volt

Az amerikaiak tisztában voltak vele, hogy Junger az ÁVH ügynöke és úgy gondolták, ez lehetőséget ad számukra, hogy behatoljanak az ellenséges frontvonalak mögé. Még arról is tudomásuk volt, hogy Junger tartótisztje a hírhedt „körmös” Bauer, vagyis Bauer Miklós ávéhás alezredes és keretlegény, aki ezekben az években alapozhatta meg külkereskedelmi beágyazottságát, amivel később könnyedén átigazolt a „civil” életbe és a Komplex Külkereskedelmi Vállalat jogtanácsosa lett. Bauer volt egyébként Nyerges Jánosnak is a tartótisztje ebben az időben, annak a Nyergesnek, aki a nyolcvanas évek közepéig a külkeres hálózat egyik szürke eminenciása maradt.

Bauer tehát még az ÁVH-n megismerte és aktívan segítette annak a pénzügyi kapcsolatrendszernek a kiépülését, amely maffiaszerű módszereivel rátelepült hazánkra és hozzájárult annak kifosztásához.

Bauer Miklos

kép: Magyar Hírlap

Junger olyan kereskedelmi kontingeseket tudott kiharcolni Magyarországnak, amely az amerikaiakat is meglepte.
A második világháború után általános volt a nyugati piacokon, hogy az egyes országok évente kötöttek egymással megállapodásokat, amelyben megszabták a következő 12 hónapra érvényes kereskedelmi kvótákat egyes árucikkekre, de a keleti blokk országaira természetesen sokkal szigorúbb szabályozás volt érvényben, amelyet tovább súlyosbítottak az embargós rendelkezések is.

Ismét ex-nácik bukkannak fel

Ennek következtében kemény tárgyalásokat kellett a magyar külkereskedelmi képviseletnek folytatnia a német miniszteriális szervekkel a keretszámok emeléséért, az embargós nyersanyagok és termékek beszerzéséért – nem eredménytelenül. Számos, a sorozat korábbi részeiből már ismerős – egykori náci – diplomata segítette a magyar kereskedelmi adminisztrációt, hogy számukra kedvező szerződéseket tudjanak kötni, annak ellenére, hogy az ötvenes évek elejére már tetemes tartozást halmozott fel a magyar fél.

Junger több kereskedelempolitikával foglalkozó személyt is korrumpált a magyarokra vonatkozó kereskedelmi kvóták kedvező irányba való befolyásolásához – de hogy ez pontosan mit is jelentett, egy konkrét történeten keresztül válik érthetővé. Bruno Süssmilch az Élelmezési Minisztérium Államközi Osztályának referense volt, aki – ahogy ezt már lassan megszokhatjuk – ugyancsak náci előélettel rendelkezett. Süssmilch információkat adott Jungernek a német kereskedelempolitika irányairól, a CIA feltételezése szerint nem tudatosan, hanem a magyar ügynök által provokált ártalmatlannak álcázott beszélgetések során.

Egy gyümölcsöző üzleti kapcsolat

Junger jelentéseiből azonban azt látjuk, hogy Süssmilch nem volt annyira naiv, mint azt az amerikaiak gondolták. Junger rendszeresen vendégül látta a minisztériumi alkalmazottat, alkalmanként ajándékokkal halmozta el, és Süssmilch – állambiztonsági fedőnevén: „Tejes” – adott esetben szívességeket is kért a magyar kereskedelmi attasétól. 1951 folyamán azzal állt elő, hogy a magyarok segítsenek neki kilépni az állami alkalmazásból, mivel nem keres ahhoz eleget, hogy tisztesen megélhessen belőle. Azt kérte Jungeren keresztül a magyar titkosszolgálattól, hogy vegyék őt be a Bickenbach tulajdonában lévő cégbe kereskedelmi ügynöknek. Emlékezzünk rá: Bickenbach volt az a szintén náci figura, aki 1956 előtt szinte polipként fonta be hazánk nyugatra irányuló külkereskedelmét, óriási jutalékokat téve zsebre belőle. Süssmilch kérése arra is utal, hogy az egész rendszer magyar segédlettel lett felépítve, nem Bickenbach üzleti kvalitásait dicséri mindez.

Süssmilch arra hivatkozott, hogy komoly segítség lehetne az ő kapcsolatrendszere a magyar képviseletet ellátó cégnek, hiszen orvosolni tudná a behozatali nehézségeket. A magyar érdekek szempontjából azonban nem lett volna előnyös, ha Süssmilch kikerül a minisztériumból, de megtagadni sem akarták a kérését, hiszen az együttműködését veszíthették volna el. Jungernek végül sikerült meggyőznie arról, hogy maradjon a hivatalban, de titkos társként bevették a Bickenbach nevével jegyzett cégbe, ahonnan havonta hat-hétszáz nyugatnémet márka jutalékot kapott (nyilván magyarországi forrásból), éppen annyit, amennyi a fizetése volt a minisztériumban.

Karl Bickenbach

kép forrás: ÁBLT

Süssmilch nem is volt hálátlan a későbbiekben. Elintézte például, hogy Magyarország újra szalámit exportálhatott Németországba, amelyre a háború óta nem volt lehetősége, mert a behozatali engedélyek kiadását megakadályozták a német szalámigyárak. A kiadott kvóta 200 ezer dollár értékben tette lehetővé a hústermék szállítását. Süssmilch segítségével a kereskedelmi szerződésben szereplő bor mennyiségének a háromszorosát tudták leszállítani a magyar cégek az NSZK-ba; ezzel többet sikerült eladni a közben ellenséggé vált ország piacán, mint a háború előtti baráti Németországban.

Süssmilch nemcsak a kereskedelmi kvóták manipulálásában segített, de jelen volt a német–magyar kereskedelmi tárgyalásoknál is, ahol folyamatosan kiadta a saját delegációjának az álláspontját, tárgyalási szándékait, így a magyar fél előnybe került a német partnerrel szemben.

Az ÁVH zsarolási akciója

Süssmilch 1953-ban mégis elhagyta a minisztériumot és Bickenbach cégébe ment dolgozni. A kiváltó ok valamiféle titkosszolgálati zsarolási akció volt, amelyben az ÁVH kompromittálta a német tisztviselőt, de ennek részletei nem derülnek ki a fennmaradt iratokból. Mindenesetre ez nem jelentette azt, hogy végleg megszakadt volna a kapcsolat a magyar gazdasági diplomácia (vagy titkosszolgálat) és a német politikus között: a hatvanas évek elején Brüsszelbe került a Közös Piac mezőgazdasági ügyeiért felelős szervezetéhez, és Nyerges János akkor is a gazdasági hírszerzés potenciális informátorát látta benne.

S mi lett Jungerrel? Az amerikaiak már a kezdetektől figyelték, át akarták állítani, vagyis kettős ügynököt akartak belőle faragni, így amikor 1953-ban az ÁVH hírhedt vezetőit letartóztatták, számítottak arra, hogy Jungert is hazarendelik, aki viszont – félve a felelősségre vonástól – esetleg megtagadja a hazatérést és menedékjogot kér. De nem így történt. Jungert nemsokára valóban hazahívták, de nem azért, hogy letartóztassák, hanem, hogy kimenekítsék az amerikai titkosszolgálat markából.

Az államvédelem tudta, hogy Junger az ellenséges szolgálatok célszemélye; felmerült részükről az a lehetőség is, hogy esetleg kollaborál az amerikaiakkal, de végül ezt elvetették. Junger embargós beszerzéseket is végzett, és 1952-ben az egyik illegális szállítás során az árut feltartóztatták a svájci–német határon. Junger tízezer nyugatnémet márkával vesztegette meg az ellenőrzést végző hivatalnokokat, hogy továbbengedjék a szállítmányt.

A berendezések megérkeztek a blokkba, azonban a COCOM-lista betartatásáért felelős amerikai hatóság vizsgálatot kezdett és a nyomozás szálai Jungerhez vezettek. Az Egyesült Államok titkosszolgálata nyomást gyakorolt a nyugatnémet rendőrségre, hogy tartóztassák le a magyar külkereskedelmi attasét, így az ÁVH jobbnak látta őt azonnal hazahívni.

Jungert itthon alkalmazták

Junger átmenetileg itthon kapott feladatokat, nem engedhették külföldre. A Külkereskedelmi Minisztérium export-import főosztályának vezetője lett, majd a Technoimpexnek dolgozott. 1955/56 telén újra megkockáztatták, hogy Nyugatra utazzon, fél évre Dél-Amerikába küldték, ahol partnercégek felkutatása volt a feladata – komoly sikereket ért el. 1956 októberében Junger ismét Argentínában volt üzleti úton. Hazafelé – november elején – kapta az új kormánytól azt az utasítást, hogy álljon meg Bécsben és tárgyaljon a Vöröskereszt ottani szervezetével.

November végéig tartózkodott a bécsi magyar nagykövetségen, amikor – kérésére – családja kiérkezett hozzá. Junger ekkor bejelentette, hogy nem szándékozik visszatérni Magyarországra, hozzátartozóival az emigráció mellett döntött. Hamarosan a nyugatnémet Thyssen konszern alkalmazásába került, az esseni kohó kereskedelmi igazgatója lett, és első útja Argentínába vezetett, ahol korábban a magyar cégek képviseletében építette ki kapcsolatait.

Junger gyors nyugati karrierje arra utal, hogy jól ismerte őt a nyugati üzleti világ – és a titkosszolgálatok is –, nem véletlen, hogy magas beosztásba került az egyik legjelentősebb nyugatnémet cégnél. Ugyan bizonyos körök gyanakodtak arra, hogy esetleg a magyar hírszerzés léptette le őt szándékosan, de nem találtam erre utaló jelet az állambiztonsági iratokban. Néhány évvel később a Thyssen Argentínába küldte a magyar kereskedőt, aki végül itt telepedett le családjával és alapított saját vállalatot.

1991-ben a következő cikk jelent meg róla a Zalai Hírlapban:

cikk: Zalai Hírlap

(folytatjuk)

Forrás: PestiSrácok

Szerző: Borvendég Zsuzsanna történész

(Címkép: Fortepan)