A francia Le Figaro elsők között, tényszerű cikkben számol be a Fidesz elsöprő győzelméről, rámutatva, hogy ezzel a párt egymás után már a negyedik alkalommal kapja meg a választóktól a kétharmados felhatalmazást az ország irányítására.

A Le Figaro kiemeli, hogy a győzelem sokkal simább és jóval nagyobb arányú volt, mint ahogy azt a voksolás előtti felmérések és az elemzők prognosztizálták.

A cikk felidézi, hogy Orbán Viktor és pártja Magyarországon korábban soha nem látott hatpárti ellenzéki összefogás ellenére nyerte meg ilyen fölényesen – 54,24 százalékkal – a választásokat. Azonban rámutat, hogy a végleges eredmény csak a külhoni magyarok és a külföldön dolgozó szavazók voksaival véglegesedik majd a hét folyamán.

A LE FIGARO ALÁHÚZZA, HOGY A 68,7 SZÁZALÉKOS RÉSZVÉTEL REKORD KÖZELI VOLT.

A francia lap Orbán Viktort az Európai Unió doyen-jének nevezi, és idézi győzelmi beszédének egyik mondatát: „Kedves barátaim! Kivételes győzelmet arattunk, amely még a Holdról is látszik, de Brüsszelből biztosan!”, és emlékeztet, hogy Orbán Viktor kapcsolata az Unió vezetésével gyakran konfliktusokkal teli.

A CIKKBŐL A FRANCIA OLVASÓK MEGTUDHATJÁK, HOGY A SZAVAZÁST TÖBB MINT KÉTSZÁZ KÜLFÖLDI MEGFIGYELŐ VIGYÁZTA, VALAMINT MINDEN POLITIKAI PÁRT ÖNKÉNTESEK EZREIT DELEGÁLTA A SZAVAZÓKÖRÖKBE.

Olvasói reakciók

A Le Figaro olvasói így üdvözölték Orbán Viktor és a Fidesz győzelmét:

„Orbán a népét védi, Macron a bankokat! Itt a magyarázat.” (Oeildelynx)

„Bravó! Végre egy bátor nemzet!” (Ben Orcq)

„Kétszáz megfigyelő?! Csak?! A magyarok nem hagyják magukat megfélemlíteni, bravó!” (Luckydomdom)

„Orbán valójában már ötödik alkalommal nyer. Az idei csak sorozatban a negyedik győzelme. A Fidesz élén pedig már harminc éve áll. Európában nincs még egy olyan vezető, aki ennyi ideje vezetné saját táborát. Orbán sikerének és népszerűségének a kulcsa a személyiségében is keresendő, amely még a politikáján is túlmutat.” (Pierre23)

„A magyar nemzet mindannyiunknak megmutatja, hogy a nemzeti szuverenitás Európa egyik útja. Mondjunk igent a nemzetek Európájára!” (PierreW)

„A magyarországi választási eredmény reményt ad nekünk is, akik úgy gondoljuk, hogy kötelességünk megszabadulni Macrontól.” (Marc Bagrat)

„Gratulálok és hálás köszönet magyar barátainknak. Bravó!” (Theodora Pino)

„Méghogy Magyarország radikális lenne? Ez egy vicc! Minden évben ellátogatok oda, és remekül érzem magam. Magyarország a tradíciók és az európaiság keveréke. És persze nem vagyok LMBTQ. Miért kellene mindent lerombolni a progresszívnak mondott értékek miatt? Amelyek aláássák a társadalmakat? Szívből gratulálok Orbán Viktornak!” (Sandrine Defrance)

 Forrás: Origo

Kép: Fischer Zoltán