Hát eljött, itt ez a gyomorszorító április harmadika, Magyarország választ. Vártuk? Vártuk. Izgultunk, szorongtunk, reménykedtünk, lelkesedtünk, kételkedtünk, bizakodtunk, hittünk, akartunk. Ma döntünk.

Hívom a fideszes anyámat, mondom neki, hogy a mai nap sem más, mint a többi. Nyolcvan éves, állandóságra van szükségre, kiszámíthatóságra, rendszerre. Tedd oda a húslevest, pucold meg a zöldséget, etesd meg a papagájokat, locsolj virágot. Szavazz a Fideszre. Mindent tégy úgy, ahogy szoktál.

Délelőtt beszélgetni fogunk, miután mindketten leszavaztunk, visszarepülünk a múltba, s felidézzük az 1947-es választásokat. Anyám ötéves volt akkor, nem emlékezhet rá, de a következményeit kénytelen volt viselni. Nagyapám utálta a kommunistákat, elvették azt a kis földjét is, ami volt, nem maradt más csak a háztáji, szegények voltak, mint a templom egere. Padlássöprés. A hétéves anyám meg a bátyja reggelente még marhákat hajtottak ki az utcájukból a falu csordajárására, hogy segítsék a családot. Bemelegítés, iskola előtt. Erre már jól emlékszik.

***

75 éve zajlott le egy olyan választás Magyarországon, mely sok tekintetben meghatározta a későbbi évek hozzáállását a voksoláshoz, a parlamentarizmushoz és a demokráciához. Ez volt az a választás, amely elvette a hitet, annak hitét, hogy befolyásolhatjuk sorsunkat; nyilvánvaló csalással, hazugsággal és hamis szavazatok százezreivel történt mindez, a szemünk előtt. Két évvel később, 1949-ben, elsőként a magyar népképviseleti választások történetében már csupán egyetlen listára lehetett szavazni – nem bonyolult egy lista közül választani, igaz? 1947-ben azonban még tíz lista volt, tíz párt indult a választásokon, ekkor még élt a hit, a remény – sokak szerint hiú remény – az emberekben, hogy befolyásolhatják sorsukat.

A szövetséges pártokkal együttműködtek a kommunisták, de céljuk mégis a likvidálásuk volt. Rákosi 1946-47-re a kisgazdákat puccsszerű kísérletekkel, megbélyegzésekkel sikeresen leszalámizta és előrehozott választásokat szorgalmazott, lehetőleg addig, amíg az ország jogilag sem szuverén, és a szovjetek megsúgták, ez a dátum 1947. szeptember 15-e lesz. Így augusztus 31-ére tűzték ki a választásokat, azonban a kommunisták aggódtak a még rosszabb eredmények miatt – nem voltak túl népszerűek ugyebár –, Rákosi ezért úgy döntött, mivel túl szélesre tárták a demokrácia kapuit, új választójogi törvény szükséges, melynek célja megrostálni a választójoggal rendelkező polgárokat: fasiszta, nyilas, elmebeteg, templomjáró, erkölcstelen életet élő bélyegekkel.

A bizonyítás kötelezettsége nem a vádlót, hanem a vádlottat illette, azaz nem létező dolgokat kellett volna igazolni.

Minimum 600 ezer embert zártak ki így a választásokból, azokon kívül, akik már ’45-ben kizárásra kerültek, akik valóban nyilasok voltak. Persze ez csak a vezetőkre vonatkozott, mert ha minden nyilast kizártak volna, akkor „ki szavaz ránk, elvtársak?” – kérdezhették volna. Tehát a kisnyilasokra szükségük volt.

***

Névjegyzék kivonat ma is létezik, ha a szavazás napján valaki nem tartózkodik a lakóhelyén, máshol is leszavazhat. Nem is lett volna ezzel baj, ha az adminisztrációban annyi kékcédulát találtak volna, amennyi ember a névjegyzékből ki lett húzva. De hamis, kitöltött kékcédulákat nyomtattak, sokat, ma sem tudjuk mennyit, erre vonatkozólag nincs adat. Azt viszont tudjuk, hogy a választás előestéjén a szociáldemokrata párt központját fölhívta egy nyomdász azzal, hogy náluk nagy számban kékcédulákat nyomnak – 500 ezernél tartottak. 1947. augusztus 31-én, a választások napján már délelőtt világossá vált, hogy valami nem stimmel, olyasmi történik, ami Magyarországon még soha azelőtt nem történt – tömegesen adtak le hamis szavazatokat.

Bár a levéltárban alig lehet bármit is föllelni a témában, Farkas Mihály – egyébként nem a választásokkal kapcsolatos – anyagában véletlenül, egy összeragadt papírnak köszönhetően mégis rá lehetett bukkanni a teljes forgatókönyvre, amely szerint kerekítve 208 ezer hamis szavazatot kellett leadnia 12 ezer embernek. Ehhez tehát nagyjából 17-20 kékcédulára volt szükség egy-egy zsebben, ugyanarra a névre kiállítva persze, mert személyit hamisítani bonyolultabb lett volna. Komoly apparátust igényelt a kitöltés, de a végrehajtás is.

Nyilván nem azt mondták, menjetek csalni, hanem, hogy segítsétek a népi demokráciát, szolgáljátok a jó ügyet és a kocsi platóján még pár üveg bor is akadt.

Ám a lebukás elkerülése végett az volt a kérés, hogy ne egymás melletti falvakban adják le a szavazatokat. A jó kommunisták persze dehogy mentek el a másik faluig, az sem érdekelte őket, ha ugyanabban a faluban, másik szavazókörzetben adták le a szavazatokat, így aztán délelőttre világossá vált a csalás az egész országban.

Mert a jó kommunista túlteljesít, nyilván már akkor megérezték a sztahanovi illatot.

Ám még így is, mindössze csak 300 ezer szavazattal kaptak többet, mint 1945-ben.

***

És hogy mi lett a végső eredmény? Nos, nem igazolta a kommunisták várakozását, illetve az előrejelzés abban pontos volt, hogy a saját eredményük 98-100 mandátum lesz. Természetesen 100 mandátum lett, nem illett volna alulról súrolni a tervet. A választás ezzel együtt Rákosiéknak óriási pofon volt, mert nem sikerült a parlamentet likvidálni, a szocdemek pedig hisztérikussá váltak, amiért velük szemben is csaltak, de a kisgazdák szintén felbolydultak. 22%-kal a kommunistáké lett a legerősebb párt, ám mit lehet ezzel kezdeni, ha a szövetségesek elpártolnak és az ellenzékkel fognak össze? Ezért nem lett vége augusztus 31-én a választásoknak. Rákosi egy pillanatig sem fogadta el a számokat, a választás estéjén még azt mondta, hogy „ezt az eredményt korrigálni kell”. És hogy miért ilyen eredmény született, arra az volt a válasza, azért, mert „a magyar nép nem elég demokrata”.

Világos, aki nem rájuk szavazott, az nem lehet demokrata! Ismerős? Ez a mentalitás sajnos nem tűnt el sem ’49-ben, sem ’90-ben, és ma is úgy érzik sokan, csak az a demokrata, aki rájuk szavaz.

***

Az 1947-es kékcédulás szavazás kihatott az 1990-es első szabad választásra, ahol a polgárok csupán 64%-a jelent meg. Úgy voltak vele – minek.

De hatott azokra is, akik elkövették, azt gondolván lehet, szabad, sőt kell is hazudni! A „jó” cél érdekében… És ez nem egyszerűen csak beivódott egy teljes generációba, de kitermelt egy olyan embertípust is, amelytől nem lehet megszabadulni, még rendszerváltással sem.

Ehhez nagyon hosszú idő kell, de úgy tűnik 75 év sem volt elegendő, hogy kipusztuljon az a fajta mentalitás, amely szerint aki nem ránk szavaz, az nem lehet demokrata.

***

Megállt volna az idő? Menjetek szavazni!

Fotó: Pixabay