Úgy látszik, hogy a baloldal gátlástalansága nem ismer határokat – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában. Mint mondta, a baloldal szombaton is folytatja a magyar demokrácia történetének legnagyobb választási csalását.

Hollik István közölte: hiába állapította meg pénteken a Nemzeti Választási Bizottság, hogy a baloldal által kiküldött sms-sek, telefonhívások törvénysértőek, ők ezt mégsem hagyják abba.Immár négy napja sok százezer magyar állampolgár tapasztalja, hogy úgy kap telefonhívásokat, üzeneteket a baloldaltól, hogy erre soha semmilyen engedélyt nem adott egyetlenegy baloldali pártnak vagy szervezetnek sem.

„Ennek ellenére a baloldal szombaton is folytatja a magyar demokrácia történetének legnagyobb választási csalását, hiszen ma is több bejelentést kaptunk, hogy továbbra is kapnak állampolgárok kéretlen hívásokat” – mondta a kommunikációs igazgató szombaton. Kiemelte: az eddig is nyilvánvaló volt, hogy amit Bajnai Gordon segítségével a baloldal csinál, az durván törvénysértő, de ezt most egy határozatban a Nemzeti Választási Bizottság ki is mondta, sőt az adatvédelmi biztos is vizsgálódik az ügyben.

„Felszólítjuk a baloldalt, hogy azonnali hatállyal állítsa le a választási csalását. Számunkra pedig ezért is fontos, hogy vegyünk részt a választáson és ezzel akadályozzuk meg, hogy a baloldal kampányakciói célt érjenek” – fogalmazott Hollik István.

Forrás: Origo

(Címkép: