A Vasárnap.hu publicistája április 1.-jén találós kérdéssel fordult az olvasókhoz. Négy hírt sorakoztatott fel, négy olyan hírt, amely egészen abszurdnak tűnhet. A hírcsokor után árulja csak el, melyik hír csupán átverés? Melyik az, amelyik így, ebben a formában teljesen kizárt? Melyik csupán az úgynevezett lakájmédia propagandistája által kitalált ordas hazugság?

Mainz. – „Hogyan lett Erikből Katja?” – ennek a kérdésnek járt utána a német közszolgálati tévé kultikus vasárnapi gyerekműsora, az 51 éve futó „Sendung mit der Maus” a transzneműek láthatóságának világnapja alkalmából. A deklaráltan a 4–9 éves korosztályt megcélzó mesés-vidám ismeretterjesztő adásban a kicsik megismerkedhetnek Erikkel, aki úgy döntött, mostantól nő lesz.

Hisz valójában már alsóban is a lányok ruhája és haja tetszett neki, ergo nyilvánvalóan rossz testbe született – kapják a kis nézők a gondos magyarázatot. A bariton hangú, ámde lakkozott körmű főhős boldogan mutatja, hogy új születési anyakönyvi kivonatot is készített neki a hivatal, így most már minden esetleges cúnya embernek az orra alá tudja dörgölni, hogy márpedig ő mindig is nő volt. A műsor végén arról is tájékoztatást kap minden ovis, hogy Eriknek ugyan még kellemetlen kérdésekre kellett válaszolnia a nemváltáshoz, de hamarosan érkezik egy klassz új törvény, és akkor már mindenki szabadon eldöntheti saját maga, milyen neműként szeretne élni.

San Francisco. – Frissült a San Francisco városa által szankciókkal sújtott amerikai szövetségi államok listája, így immár az USA nagy része bojkott alá került: a demokrata város nem köt szerződést olyan céggel, amelynek székhelye a feketelistán szereplő 28 állam valamelyikében található, vagy amely a munka bármekkora részét ilyen államban végezné el; de a listázott területekre hivatalos utak se tehetők. A woke fellegvár ugyanis „élen jár az LMBT-jogok, a nők jogai és a választójog terén”, ezért nem támogat olyan államokat, amelyekben a transzneműekre vagy az abortuszra vonatkozóan korlátozás van érvényben (értve ez alatt például az iskolai sportversenyek biológiai nemek szerinti lebonyolítását), vagy ahol állítólagosan kedvezőtlenül változtatnak a választási törvényen (ideértve a személyazonosság ellenőrzésének szigorítását).

Ha tehát valaki egy 100 százalékban afroamerikai leszbikusokból álló nevadai vállalatot vezet, ne is jelentkezzen san franciscói közbeszerzésekre, mégoly kedvező árú ajánlatokkal se: a jogegyenlőség és a határtalan progresszió jegyében nevadaiként alapból ki van tiltva.

Berlin. – Az ellenkező neműek szexuális együttléte szembemegy a természettel – fejtegeti a progresszív baloldali lap, a „taz” cikke. Az eltérő nemeknél mutatkozó eltérő pH-érték miatt ugyanis a „vaginával rendelkező emberek” gyakran fertőzéseket kapnak, emellett a „pénisz nélküli emberek” sokszor gyulladásokkal küzdenek. Mindennek megdönthetetlen bizonyítékaként a szerzőnő rámutat: sok heteroszexuális barátnője szenved ettől, sőt, vele is előfordult ilyesmi, amikor egyszer férfival bonyolódott kalandokba. Ez pedig végtelen igazságtalanság a heteró nőkkel szemben, akik esetében ráadásul egy további jelentős kockázat is fennáll: a várandósság. Ezért helyénvaló volna, ha a heteró férfiaknak egyfajta szexadót kellene fizetniük, amellyel a heteroszexuális nők esetében felmerülő egészségügyi kiadásokat kompenzálnák.

Texas. – Pride-hetet tartottak az austini független tankerület intézményeiben, melynek részeként a kisdiákok az igazi Pride mintájára felvonuláson vettek részt iskolájukban, ünnepelve az „LMBTQIA+” embereket. A hét során mindenféle beszélgetésekre is sor került identitásról és nemi sokféleségről, ahol alapszabályként az óvodában is rögzítették, hogy ami a teremben elhangzik, azt nem szabad kivinni a teremből (úgy is mint: anyának egy szót se).

A projekthét a város egyik legnépszerűbb drag queenjének fellépésével zárult.

Eddig a hírek. A helyes megfejtés pedig:

A hírek mindegyike igaz. Igen, a német köztévé egészen konkrétan arra tanítja a még írni-olvasni se igen tudó gyerekeket, hogy a nemet szabadon választhatjuk, ahogy nekünk tetszik. Igen, egy német politikai napilapban komolyan értekeznek arról, hogy az azonos neműek közötti szex egészségesebb és természetesebb, mint a heterók közötti. Igen, 2022-ben San Franciscóban már azért is bojkott és megvetés jár, ha egy államban csak 23 hetes magzatokat lehet abortálni, 24 heteseket nem. És igen, még a San Francisco által bojkottált Texasban is lazán előfordulhat, hogy a tanrendbe beépítve gyakorolják a diákok a prájdolást.

Ezért akár fenn is lehetne akadni azon, hogy Márki-Zay Péter minderről tudomást sem véve a preventív népszavazást nevezi aberrációnak, és „mindennap templomba járó” katolikus létére nem érti, mi a probléma azzal a tanítással, hogy a Teremtő akarata szerinti nemnek a genderbiznisz segítségével történő megváltoztatása és/vagy a hatodik parancsolat életvitelszerű, büszke megszegése is lehet az út, az igazság és az élet – de MZP fáradt és össze-vissza beszél, nézzük el neki. Viszont derék keresztényként tegyünk meg mindent, hogy hétfőtől (a nagypolitika terheitől megszabadulva) alaposan kipihenhesse magát, és végre áttanulmányozhassa a Hittani Kongregáció „Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben” című dokumentumát. Spoiler: olyanok lesznek benne, hogy „Az alapvető és elidegeníthetetlen etikai követelmények fényében a keresztényeknek észre kell venni, ha az emberi személyiség igazi javát érintő, erkölcsi értékek forognak kockán. (…) Semmiképpen sem szabad más együttélési formákat a házassággal azonos szintre emelni, sem jogi elismerést adni ilyeneknek. Ugyanez igaz a szülők szabadságára gyermekük nevelése terén”.

Aki tehát bármilyen ezzel ellentétes, a katolikus szavazók megtévesztését célzó propagandaüzenettel találkozik, óvakodjék: az valóban csúnya átverés.

Forrás: Vasárnap.hu

Szerző: Francesca Rivafinoli

(Címképen: Pride felvonulás a texasi iskolában. Kép forrása: Vasárnap.hu)