Több mint egymillió fős adatbázist építhetett ki a baloldal a Bajnai Gordonhoz köthető, DatAdat adathalász cégcsoport közreműködésével. Márki-Zay Péter több alkalommal is beszélt arról, hogy az előválasztáson és azóta egy hatalmas, jól mobilizálható tömböt kovácsoltak össze. Az Index cikksorozatából derült ki, hogy Bajnaiék már tavaly ősz óta Márki-Zay kampányát segítették, s később a baloldal miniszterelnök-jelöltje is elismerte, hogy szerződésben állnak az Észtországban bejegyzett, off-shore hátterű cégcsoporttal – írta meg a Magyar Nemzet.

Megírták, hogy a szivárványkoalíció a Bajnai Gordon és köre érdekeltségébe tartozó adathalász cégek segítségével építhette ki a szimpatizánsi keménymagját a közösségi médiában. Az amerikai szélsőbaloldalhoz is erős szálakkal kötődő DatAdat egymilliónál is több elkötelezett baloldali szavazót tarthat egyben a Facebookon. Erre lehet következtetni Márki-Zay Péter közelmúltban tett kijelentéseiről. A baloldal közös miniszterelnök-jelöltje – akinek a kampányát már a tavaly őszi előválasztás óta segíti a DatAdat – az elmúlt időszakban ugyanis több alkalommal beszélt egy óriási ellenzéki adatbázisról. Március 20-i Facebook-bejelentkezésében azt hangoztatta, hogy az előválasztás során és azóta összesen nagyjából egy egymillió főből álló adatbázist építettek ki, akiket az ellenzék könnyen mozgósíthat majd a választás napján. Az Inforádió Aréna című műsorának adott interjúban Márki-Zay ugyancsak erről a „nagyon komoly adatbázisról” beszélt, amelyet minimum egymilliósra saccolt. Legalább egymillió választópolgárnak van meg napi szinten az adata, és őket érjük el rendszeresen az üzeneteinkkel” – fogalmazott.

Emlékeztetnek, hogy az Index minap indított cikksorozatából az derült ki, hogy Bajnai kérésére lett a leszállóágba került Karácsony Gergely helyett Márki-Zay Péter Dobrev Klára ellenfele az előválasztás második fordulójában, amelyen Márki-Zay a DatAdat segítségével győzhetett. Később a baloldal kormányfő-jelöltje a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére elismerte, hogy szerződésben állnak a DatAdattal.

Az adatelemzéssel és kampánytanácsadással foglalkozó cégeket Bajnai az egykori kabinetfőnökével, Szigetvári Viktorral, valamint az egykori titokminiszterével, Ficsor Ádámmal hozta létre. A portál cikke szerint a DatAdat mögött olyan, a Panama-akták offshore-botrányban érintett üzleti körök is állhatnak, amelyek kifejezetten arra szakosodtak, hogy elrejtsék egyes cégek finanszírozói hátterét és a tőkét, ami a vállalkozások mögött van. Az adathalász cégeket Észtországban jegyezték be, aminek az lehet az oka, hogy a balti államban híresen laza a GDPR, az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete betartásának ellenőrzése, így a választók megszerzett adatainak bármilyen célú felhasználása ott könnyebben megy.

Hozzátették, hogy az Index birtokába került egyik hangfelvételeken Ficsor és Patrick Frank, a DatAdat tájékoztatási igazgatója arról beszélnek, hogyan profilozzák a Facebook és más platformok felhasználóit, és hogy milyen módszerekkel próbálják politikailag átfordítani a potenciális szavazónak ítélt embereket. A személyes adatok sokszor ártatlannak tűnő kérdőívek, kvízek kitöltésével kerül a DatAdathoz hasonló cégek kezébe.

Ezekből az információkból a felhasználók akár legszemélyesebb dolgai is kiderülhetnek.

Egy, a napokban indult agresszív SMS-kampányban a becslések szerint kétmilliónyi szavazót – tehát a Márki-Zay által elismert szám dupláját – érte el a baloldal. Az adatbázis összeállítása azonban felveti az adatvédelmi szabályok megsértését, hiszen sokan kaptak – köztük kormánytisztviselők – névre szóló üzenetet, akik semmilyen adatukat nem osztották meg a szivárványkoalíció pártjaival. A Mediaworks Hírcentrumának munkatársa például egy olyan telefonszámról kapott kampányüzenetet, ahonnan korábban a megrendelt csomagjairól kapott információt.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Forrás: 888.hu/Magyar Nemzet

Kép: Tuba Zoltán