Borvendég Zsuzsanna történész sorozata eredetileg a PestiSrácok oldalán jelent meg, ám bizonnyal vannak olyanok, akik lemaradtak róla. De azoknak is érdemes újra olvasniuk, akik nem minden részt olvasták. A teljes kép ismeretében érthetjük meg, hogyan jutottunk idáig?

Az előző részben olvashattak arról, hogy már 1946-tól egészen biztosan tevékenykedett néhány magyarországi kommunista Svájcban, akik nemcsak a Nyugatra irányuló külkereskedelem ügyeit egyengették, de a helyi bankokon keresztül fedett pénzügyi műveleteket is segítettek. Olyan pénzek transzferálásában működtek közre, amelyek részben illegális fegyverbeszerzések fedezetét nyújtották, de a CIA szerint bőven jutott belőle a nyugati testvérpártok felforgató tevékenységére is. 1950-ig Nyerges János volt a svájci rezidens, most lássuk, kik dolgoztak mellette ebben az időben!

Még a West-Orient cég visszaélései kapcsán megemlítettük, hogy annak felszámolása után a kommunisták több utódvállalatot is létrehoztak, amelyekbe átmentették a sikkasztásokba belebukott West-Orient vagyonát. Az egyik a Kelet-európai Kereskedelmi Rt. volt, vezetőjének Oblath Györgyöt tették meg. Ez a cég sem volt hosszú életű, hiszen közeledett a nyílt hatalomátvétel a gazdaság területén is, és az első klasszikus értelemben vett „impex” éppen ennek a cégnek az átalakításával született meg 1948-ban. Ez volt a Kelimpex, amely már magán hordozta a szocialista külkereskedelmi vállalatok főbb ismertetőjegyeit: állami cég volt és monopóliumokat kapott bizonyos ipari ágazatok termékeinek kizárólagos forgalmazására.

A Kelimpexből épült ki az impex-birodalom

A Kelimpex a szocialista típusú külkereskedelem kiépülésének evolúciójában kicsit emlékeztet arra az élőlényre, amely először hagyta el az ősóceánt és lépett ki a szárazföldre, hogy utódaival lassan benépesítse a földrészeket. Mivel a Kelimpex jogutódja volt a Kelet-európai Kereskedelmi Rt.-nek, amely kifejezetten pártvállalatként jött létre, így jogilag is tetten érhető, hogyan alakították a külkereskedelem feletti kommunista hegemóniát – némi eufémizmussal – államivá.

Chemolimpex szekhaz

A Chemolimpex székháza (forrás: wikipedia/Gulyás Zoltán)

1949 folyamán a Kelimpexet több vállalatra bontották, ekkor jött létre a Chemolimpex, a Medimpex és a Lignimpex. Vagyis az impex-birodalom kiépítése szerves folytatása volt annak a folyamatnak, amelyet a kommunista párt Háy László és Vas Zoltán vezetésével 1944 őszén elindított, és amelynek során a külkereskedelem a kommunisták magánérdekeltségévé vált.

Gál elvtárs Zürichből intézkedett

A Kelimpex forgalmazási körébe tartoztak az energiahordozók – például a nyersolaj –, a különböző kemikáliák, és minden valószínűség szerint műszaki cikkekkel is kereskedett. Működését az Egyesült Államok hírszerzése is figyelemmel kísérte, ugyanis kiterjedt üzleteket bonyolított a negyvenes évek végén Svájcban. Igazgatóját Andreas L. Gal néven említik a CIA dokumentumai. Gál Nyerges hálózatához tartozott és titkos számláját a zürichi Schweizerische Bankgesellschaft pénzintézet kezelte – legalábbis az amerikaiak szerint.

Az amerikai hírszerzés egyik jelentésében az olvasható, hogy Gál a magyar kommunista vezetés megbízásából fegyverek és katonai technológiák beszerzéséért volt felelős, titkos fegyvervásárlásokat intézett svájci székhelyéről. A feladatok ellátásához szükséges összeg – az amerikaiak szerint néhány százezer dollár – az említett titkos számlán állt rendelkezésére, de arról nem tudunk meg semmit, hogy az itt található pénzek milyen forrásból származtak.

Andreas L. Gal nem más, mint Gál Lajos Endre, a Magyar Külkereskedelmi Bank későbbi vezérigazgatója. Gál 1950-től a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője volt, és több olyan pénzügyi visszaélés is köthető a nevéhez, amelyet az államvédelem számontartott ugyan, de felelősségre soha nem vonták érte és karrierje is töretlen maradt.

Gál Lajos Endre, avagy egy sikkasztó felemelkedése

A CIA adatai alapján arra következtethetünk, hogy csalásait és sikkasztásait nem saját szakállára, hanem megbízásból intézte, ezért kaphatott védelmet. Már 1945-ben jelentették róla, hogy Csehszlovákiába utazott, ahol egy gépkocsivezetőtől ellopott 12 ezer koronát és 14 ezer pengőt. A bűncselekmény kiderült és a pártbizottság visszafizetésre kötelezte Gált, aki ennek akkor tett eleget, amikor a pengő teljesen elértéktelenedett – vagyis teljesítette a szankciót meg nem is. Minisztériumi tisztviselőként „több olyan cselekményt követett el, amelyek szabotázs jellegűek voltak” – írta róla az állambiztonság.

Például késleltetett bizonyos szállítmányokat, amiért a magyar félnek jelentős kártérítést kellett fizetnie a megrendelő részére, vagy rákényszerített egyes külkereskedelmi vállalatokat arra, hogy eleget tegyenek olyan követeléseknek, amelyeket külföldi cégek támasztottak anélkül, hogy a magyar fél elismerte volna azok jogosságát. Ezzel a módszerrel egy argentin cégnek több mint félmillió amerikai dollárt juttatott 1952-ben, de több esetben értesítették arról az államvédelmet, hogy tízezer dollár nagyságrendben fizettetett ki különböző mondvacsinált jogcímeken kártérítéseket nyugati vállalatok számára. Ezekkel az akciókkal nyilván olyan cégeket vagy „üzletembereket” támogatott a magyar gazdaság terhére, akiket politikai megfontolásokból kellett segíteni – feltehetően szovjet megbízásból, legalábbis a magyar forrásokban semmi nem utal arra, hogy a hazai pártvezetés vagy hírszerzés adta volna mindezekre az utasításokat.

A híres Omega óragyárat is átverte

Mint említettük, karrierje rendületlenül ívelt felfelé, 1957–58 folyamán újra Svájcban találjuk, a berni magyar kereskedelmi kirendeltség vezetőjeként. A kádári hatalom is igényt tartott szolgálataira korrupciós és törvénytelen üzletei ellenére.

Ekkor az Elektroimpex megbízásából vásárolt Omega óráknak csak a 10 százalékát szállíttatta Magyarországra, a többit egy svájci kereskedő segítségével – az Omega kereskedelmi hálózatát megkerülve – Svájcban és más nyugati államokban értékesítette. Ezzel nemcsak a magyar gazdaságot károsította, de érdeksérelmet okozott az óragyárnak is, amely szankció gyanánt megszakította a kapcsolatot az Elektroimpexszel. Gál számos hasonló üzletet bonyolíthatott a nemzetközi kommunista mozgalom finanszírozását segítve – hálából 1960-ban a Magyar Külkereskedelmi Bank első emberévé nevezték ki.

1967-ben a Magyar Nemzeti Bank egy fiókot szándékozott felállítani Zürichben, amelynek vezetésére Gált szemelték ki – nyilván azért, mert jól ismerte a svájci viszonyokat, de sajnos erről a tervezett pénzintézetről egyelőre még nincsenek bővebb információink.

A CIA Gál jobbkezének tartotta Oblath Györgyöt

Gál jobbkezeként említi a CIA Oblath Györgyöt – az MKP egyik „pénzcsinálóját” –, aki ekkor a Lignimpex képviseletében tartózkodott Svájcban. Az amerikai hírszerzés szerint Oblath titkos vásárlásokat bonyolított a negyvenes évek végén az alpesi országban: katonai célú autógyártási felszereléseket és rádióberendezéseket szerzett be a szovjet blokk számára.

Oblath Gyorgy

Forrás: arcanum.hu

Sebes Sándor bőröndökben vitte a pénzt Nyugatra

Az amerikai hírszerzés a Galilei Körből induló Sebes Sándort a svájci kommunista tevékenység egyik központi figurájának tartotta. Sebest már említettük a sorozat egy korábbi részében, ahol az 1944-ban hazaérkező „elitalakulat” cégalapításait mutattuk be. Sebes személyesen nem vett részt svájci kereskedelmi tranzakciókban, ettől függetlenül a magyar pénzügyi- és bankműveletek irányítójaként nevezik meg, aki valutabeszerzéseket végzett.

A magyar vonatkozású üzletekből Svájcban befolyt összegek elosztásáért, szállításáért volt felelős: bőröndökben vitte a támogatásokat a nyugati országokban működő kommunista pártoknak. A jelentés szerint Sebes juttatta el az Olasz Kommunista Párt kampányára szánt pénzeket a Svájcban vezetett magyar tulajdonban lévő bankszámlákról Olaszországba, de ő volt az is, aki megszervezte a francia kommunisták által irányított sztrájkokkal kapcsolatos költségek finanszírozását.

Mindezt a CIA tudomása szerint magyar cégek által bonyolított üzletek profitjából fedezték. Az amerikaiak ezt az információt 1949-ben szerezték, akkor, amikor a hároméves terv keretében az ország hatalmas erőfeszítéssel még éppen csak felszámolta a legsúlyosabb háborús károkat, a jóvátétel fizetése pedig óriási terhet rótt a társadalomra – de a nyugati „testvérpártok” felforgató tevékenységének pénzelésére már ekkor is biztosítani kellett forrásokat.

A svájci magyar „üzletemberek” között tartotta nyilván a CIA Révai Bélát, akinek tudomásuk szerint az volt a feladata, hogy amerikai dollárt szerezzen és kezelje az összegyűjtött valutát. Munkahelye a zürichi Mobiliare Verkehrs Bank volt, amelynek tulajdonosai magyar emigránsok voltak és hazai cégek által Nyugaton bonyolított üzletek finanszírozására szakosodtak.

Edgar Woog – a hálózat svájci-németországi kulcsfigurája

A svájci „magyar maffia” szerepének és tevékenységének összefoglalásakor érinteni kell a helyi baloldali szervezetek szerepét is, akikkel Nyerges János és hálózata együttműködésben dolgozott. A svájci pártvállalatok magyar állami pénzből való támogatásának megszervezése még Nyerges ott töltött éveire datálódik.

Edgar Woog

Edgar Woog magyarországi látogatása. A Fejér Megyei Hírlap felvételéről sajnos nem tudni, melyik résztvevő a svájci-német kommunista

Edgar Woog, a svájci-német kommunisták vezetője és felesége, Lydia Woog alapította 1946-ban az Intra Handels AG nevű kereskedelmi céget, amelynek szolgáltatásait minden Balkán és Nyugat-Európa közötti kereskedelmi üzlet megkötésekor igénybe kellett venni. Ez a fajta közvetítőkereskedelem volt az alapja a baloldali mozgalmak rejtett finanszírozási mechanizmusának, amelyet a szovjetek a két világháború közötti időszakban építettek ki. A szabad világban a kommunista pártok számára is adott volt a vállalkozás lehetősége, így cégeket alapíthattak, amelyek termelőtevékenységet a legritkább esetben folytattak. Ehelyett jutalék ellenében beléptek harmadik szereplőként az importőr és az exportőr közé, közvetítettek az árucsere során, díjazásuk pedig a tulajdonosként szereplő kommunista pártot illette.

A bázeli Hans Adam is jól keresett a kommunista eszmével

Az Intra Handels tehát elsősorban a balkáni üzletekre specializálódott, és szintén ebben a relációban volt érdekelt a bázeli kommunisták vezetőjének, Hans Adamnak a vállalkozása, a Contrax AG is. A svájci pártvállalatok közé tartozott a Transmontan AG, amelyet azzal a céllal alapítottak, hogy vonzóvá tegye a nyugati tőke számára a részvételt egy magyar–szovjet bányavállalatban. Sajnos az amerikai hírszerzés jelentése nem tér ki annak részletezésére, hogy milyen ipari tevékenységekről lehet szó.

Ez az adat mindenképpen érdekes és elgondolkodtató, hiszen arra utal, hogy a bányák államosításával párhuzamosan létrehoztak egy céget az Alpokban, amely nyugati tőkét próbált bevonni az iparágba. Könnyen elképzelhető, hogy az említett bányavállalat a Maszovolt, a Magyar–Szovjet Nyersolaj Rt.-t takarja, hiszen a céget 1946-ban alföldi olajkutak fúrására alapították. A későbbiekben éppen Nyerges jelentéseiből értesülhetünk arról is, hogy Svájc érdekelt volt a magyar olajszállításokban. Hazánk számottevő mennyiségű olajat szállított a Maszovolon keresztül Európába. A CIA szerint 1948-ban megközelítően 125 ezer tonna nyersolaj exportálását tervezték a szovjet zónából – főleg orosz és román lelőhelyekről – Nyugatra, amelyet a magyarországi cég közvetített, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy szovjet megbízásból valutát teremtsen elő.

A nemzetközi kommunista hálózatok pénzelésében Svájcnak és az ottani bankoknak tehát kiemelkedő szerepe volt, de ez nem is meglepő. Az azonban talán nem egészen közismert, hogy ennek a tevékenységnek a szervezésében és irányításában magyar kommunisták is szerepet vállaltak és az általuk kezelt összegek egy része egészen biztosan hazánkból származott. Vagyis a sokat emlegetett „guruló dollárok” tényleg csak a töredékei lehettek annak a pénzmennyiségnek, amelyet a magyar emberek munkájából a világ felforgatására fordítottak a kommunizmus évtizedeiben.

(folytatjuk)

Forrás: PestiSrácok

Szerző: Borvendég Zsuzsanna történész

Címkép: Anthony Anex (Keystone/Archiv)