Az ukrajnai püspöki konferencia kérését meghallgatva március 25-én, pénteken a 17 órakor kezdődő bűnbánati szertartás keretében a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa felajánlja Oroszországot és Ukrajnát Mária Szeplőtelen Szívének. Arról, hogy mi is pontosan a kérés háttere és mi fog történni, Kovács Zoltán mariológus, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet rektora adott ismertetést a Magyar Kurírnak.

A lap azt írja: március 25-e Urunk születése hírüladásának főünnepe, ahogy a magyar népi liturgikus nyelv nevezi: Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Kilenc hónappal karácsony előtt ünnepeljük az isteni Gyümölcs „beoltását”, vagyis azt, hogy a Szentlélek újjáteremtő ereje révén az örök Ige testet ölt, hogy Istenemberként megszülethessen a Názáreti Szűztől, „értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért”. Isten a gyökereket, az emberi szívek és a történések mélyét is képes megérinteni, hogy radikálisan orvosolja mindazt, amit a bűn romlásba dönt. Idén ez a nap különös jelentőséggel bír: Ferenc pápa az ukrán püspökök felhívását értő szívvel meghallva, Ukrajnát és Oroszországot Mária Szeplőtelen Szívének ajánlja, hogy ahol az emberi bűnök elhatalmasodnak, ott a kegyelem ezúttal is túláradjon (vö. Róm 5,20).

Kovács Zoltán szerint – hogy az ehhez fűződő esetleges téves elképzeléseket időben eloszlassuk – szükséges mindenekelőtt néhány fogalmat tisztázni.

A Magyar Kurír cikkében kiemelik, hogy mielőtt bárki is azt gondolná, hogy a „katolikus bálványimádás” egyik „aktuális vadhajtásáról” van szó, le kell szögezni a világhírű mariológus, Stefano De Fiores (1933–2012) gondolatát követve, hogy

Mária Szívén nem egy világot megváltó, „új erőforrást” kell érteni, hanem a világot ténylegesen megváltó isteni szeretet egyik jeles megnyilvánulását az emberiség irányában.

A mariológus úgy folytatja, hogy az Istenszülő Szívének gondoskodó szeretete nem csupán Fiának életében mutatkozik meg, hanem a kereszten haldokló Fiú által Anyjának gondjaira bízott „szeretett tanítvány” – János apostol –, és minden idők „szeretett tanítványai” – a krisztushívők – irányában is mintegy „meghosszabbodik” („Íme, a te fiad”; Jn 19,26). Hozzáteszi: Isten Anyja az Egyház Anyja is: szülőanyja Krisztusnak, az Egyház Fejének, ezért – lelki értelemben – édesanyja Krisztus titokzatos Teste tagjainak, vagyis a megkeresztelteknek. Anyai Szívébe fogadja a neki ajánlott személyeket – de a nemzeteket és a jó ügyeket is –, így is megmutatva közbenjáró szeretetét gyermekeinek, Fia „testvéreinek” irányában.

Kovács Zoltán a cikkben kitér arra is, hogy Szent II. János Pál pápa tanítását követve állíthatjuk: „Mária közbenjárása szorosan összefügg anyaságával, kifejezetten anyai jellegű, és ez megkülönbözteti minden más teremtmény közbenjárásától, amelyek különböző módon ugyan, de mindig »alárendelt módon« részesednek Krisztus egyedüli közvetítésében” (Redemptoris Mater, 38).

Írásában hangsúlyozza, hogy szó sincs arról, hogy Isten önnön cselekvését „korlátozná” azzal, hogy csak Szolgálóleányán keresztül volna képes bármilyen imát meghallgatni, ő az Istenszülő fölött is áll. Kerülendő szerinte továbbá az a késő középkorra jellemző, meglehetősen „funkcionális” megközelítés is, miszerint Mária olyan volna, mint a „nyak”, mely a Fő és a test tagjai között megkerülhetetlen csatornaként működik. Nem csupán Mária által lépünk Jézushoz (per Mariam ad Iesum), hanem Máriával együtt is járjuk életünk zarándokútját.

Kovács Zoltán ezzel kapcsolatban emlékeztet, hogy a fatimai jelenések 100. évfordulójának évében hazánkba is ellátogatott Salvatore M. Perrella szervita professzor. Őt idézve: „A megszentelés, felajánlás, dedikálás aktusaiban – valamennyi rokon értelmű kifejezés, mely kapcsolatba hoz és gyermeki bizalmat […] ébreszt Mária iránt a hívő ember tapasztalatában […], éppen azért, mert tanúsítja a Szűzanya és a hívő elválaszthatatlan kapcsolatát a szentháromságos Istentől, aki forrása, értelme és célja minden kultusznak és vallásos tiszteletnek (vö. Lumen gentium, 66-67) –, megjelenik egy vallásos aktus: a hívő jámborságé, a kegyes gyakorlatoké, mely a Mária által Krisztusnak való szenteltségben, felajánlottságban teljesedik ki.”

A rektor szerint e szavakból is kiderül, hogy sokszor nem használjuk helyesen a Máriának ajánlás szakkifejezését.

Kifejti, hogy az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2002-ben megjelent, A népi jámborság és liturgia direktóriuma című dokumentuma is emlékeztet: „Manapság ugyanis a liturgikus teológia fejlődésének köszönhetően és a különböző terminusok következetes használatának igénye miatt ajánlatos meghagyni a »szentelés« kifejezését arra az esetre, amikor olyan önátadásról van szó, amelynek címzettje maga az Isten, tehát teljes egészében történő, örökre szóló önátadásról van szó, amit az Egyház közreműködése garantál” (n. 204).

Valójában mindenféle megszentelés, felszentelés Istentől ered, mint megszentelőtől és teszi teremtményeit megszenteltekké – írja a Magyar Kurírban. További részleteket itt talál.

Forrás: Vasarnap/Magyar Kurir

Kép: Pixabay