Karneválozó tömegbe hajtott egy autó vasárnap reggel a vallóniai Louviere városában, hatan meghaltak, több mint harmincan megsebesültek – jelentette be a város polgármestere, Jacques Gobert.

A Brüsszeltől délre eső, vallóniai faluban mintegy 150 fős tömeg gyűlt össze az éves felvonulásra, amelyen különböző jelmezeket és dobokat vonultatnak fel.

A Deutsche Welle német műsorszolgáltató azt közölte, a halottak között gyerek is van, 12 sebesült állapota pedig súlyos.

Egyelőre nem tudni, szándékos gázolás történt-e.

A Le Soir című belga napilap azt írja, hogy az autó, amelyben két fiatal férfi ült, nagy sebességgel hajtott a tömegbe.

Az Independent információi szerint a sofőr megpróbált elhajtani a helyszínről, de a kiérkező rendőrség elfogta. Gobert az RTBF helyi rádióállomásnak azt mondta, a gázolót elfogták.

A helyi sportcsarnokot sürgősségi központtá alakították a gyors orvosi és rendőrségi segítségnyújtás érdekében.

A város polgármestere úgy nyilatkozott, hogy vészhelyzeti tervet hoztak létre, az érintett családok rendelkezésére bocsátották a városi sportcsarnokot, és az áldozatsegítő szolgálatot is aktiválták. A tett helyszínére a közeli Mons település nyomozati hatóságai már megérkeztek, az ügyészség a nap folyamán nyilatkozik a történtekről.

A tragédia körülményeit illetően a belga sajtóban az a hír terjed, hogy a gépkocsit a rendőrség üldözte. Jaques Gobert polgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ezt egyelőre nem lehet pontosan tudni, a nyomozás folyamán derülnek csak ki részletek.

Lehetséges hogy terrorista hátterű cselekményről van szó. A karnevál a történtek ellenére folytatódik – írta a Le Soir.

Forrás: hirado.hu

Kiemelt kép: facebook