Félelmetes, korábban még nem használt fegyverrel pusztított az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg nagy föld alatti rakéta- és lőszerraktárakat rombolt le a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében hiperszonikus rakétával – közölte szombaton az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint az orosz védelmi minisztérium.

A tárca közlése szerint az orosz erők katonai rádió- és felderítési központokat romboltak le Odessza kikötőváros közelében is, tengerparti rakétarendszerekkel – írta az Interfax. A bejelentéseket a Reuters brit hírügynökség független forrásból nem tudta megerősíteni.

Oroszország korábban még nem vetett be hiperszonikus rakétát, sem Ukrajnában, sem Szíriában. Első sikeres tesztje – 2018 – óta több hadgyakorlaton felvonultatták.

Moszkva szerint ez a fajta nagyon jó manőverező képességű ballisztikus rakéta minden légvédelmi rendszerrel szemben ellenálló.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy szombatra virradó éjszaka az orosz erők 69 katonai létesítményt támadtak Ukrajnában, közöttük tizenkét katonai raktárt és 43, harci járművek számára fenntartott parkolót. Ezenkívül az orosz légierő légvédelmi egysége lelőtt tizenkét ukrán drónt.

2022Plusz: nagyon attraktív ez a háborús jelentés, de minden bázison emberek, katonák és civilek vannak, akiket elpusztít ez a szuperhiperszónikus ketyere. Jobb lenne, ha továbbra is csak a hadgyakorlatok menő fegyvere lenne! Amúgy meg Ivano-Frankivszk a magyar határtól kb. 180 kilométerre fekszik a Kárpátok túloldalán. Veszélyesen közel!