Nagyjából két héttel a parlamenti választás előtt döntő jelentősége van annak, hogy melyik politikai oldal tudja jobban mozgósítani a szavazóit. Ebből a szempontból is jelzésértékű, hogy míg Orbán Viktor félmillió embert tudott utcára hívni március 15-én, addig a hat balliberális párt és Márki-Zay Péter közös „kormányváltó” tiltakozására csupán pár ezren voltak kíváncsiak – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ez nem csak számháború, hanem mozgósítási verseny is, aminek döntő jelentősége van a parlamenti választás szempontjából, hiszen az a politikai oldal tud majd nyerni, amelyik a saját táborából a legtöbb választót rá tudja majd venni arra, hogy menjen el voksolni április 3-án.

A legfrissebb közvélemény-kutatások is azt jelzik, hogy a jobboldali szavazók lényegesen aktívabbak, mint az ellenzéki szimpatizánsok. Idézte a baloldali IDEA Intézet legújabb mérését, amely megállapította, hogy a választáson

legaktívabbnak számító biztos szavazó pártot választók rétegében 50 százalékot érne el jelenleg a Fidesz, míg a baloldal csupán 43 százalékot.

Ennek az az oka, hogy a Fidesz–KDNP és az ellenzék szavazóinak elszántsága között lényeges különbség van, így ebben a szavazói rétegben tovább nőtt, és hibahatáron túli mértékre emelkedett a kormányzópárt előnye – idézte a kutatást Deák Dániel.

Ezt láthattuk március 15-én is, ahol szemmel látható különbség volt a jobboldal és a baloldal mozgósítóképességében és lelkesedésében.

Az elemző szerint a baloldal válságának oka, hogy Márki-Zay Péter és a baloldal kampánya katasztrofális, az elmúlt hónapokban a baloldal miniszterelnök-jelöltje egyik botrányos kijelentéséből ment bele a másikba, emellett komoly stratégiai hibákat is vétett. Ide sorolja a háború kapcsán tett baloldali kijelentéseket, amelyek rendkívül veszélyesek, Magyarországot belesodornák a háborús konfliktusba.

Emellett szintén a magyarok akaratával szembe ütköző baloldali javaslat az orosz gázszállítás és a paksi bővítés leállítása is. Így nem meglepő, hogy tovább csökkent a háborús konfliktus hatására a baloldal támogatottsága, ráadásul Márki-Zay már az ország egyik legelutasítottabb politikusává vált.

Orbán Viktor és a jobboldal ezzel szemben a háború kirobbanása óta a béke és a biztonság fontosságát hangsúlyozza és elutasít minden olyan törekvést, amely belevinné Magyarországot a háborúba vagy ami a magyar emberekkel fizettetné meg a háború költségeit. Ez a kommunikáció nem csak a jobboldali szavazóknak tetszik, hanem az ellenzéki szavazóknak is, hiszen ők is békét és nyugalmat szeretnének, azt akarják, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból – mondta az elemző. Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP így a rezsicsökkentéshez, az illegális bevándorlás elleni harchoz és a gyermekvédelmi törvényhez hasonlóan ismét egy olyan többségi álláspontot képvisel egy fontos társadalmi és politikai kérdésben, ami jóval túlnyúlik a saját választói bázisán.

Kiemelte: még az MSZP-közeli Publicus Intézet mérése is azt mutatja: a magyarok 60 százaléka elégedett azzal, ahogyan a kormány reagált a háborúra.

Az elemző zárásként kiemelte: az utolsó két hétben az várható, hogy továbbra is a háború lesz a legfontosabb napirendi téma, amiben a baloldal már olyan komoly stratégiai hibákat vétett, hogy nem tud ilyen rövid idő alatt abból kijönni.

Nem meglepő, hogy már Márki-Zay Péter is arról beszélt március 15-én, hogy csoda kell ahhoz, hogy ő nyerjen április 3-án. A nemzeti oldal győzeleméhez azonban minden jobboldali szavazónak el kell mennie szavazni, hiszen nem a szimpátia számít, hanem a leadott szavazatok, tehát nem szabad senkinek sem hátradőlnie! – fogalmazott Deák Dániel.

Forrás: magyarhirlap.hu

Kiemelt kép: 2022Plusz