Vicces mi?! Ez aztán különösen alkalmas arra, hogy neki járó pénzeket vonjanak el egy országtól. Két hétre vagyunk a választásoktól, amikor Dobrev Klára a DK EP-képviselője feltétlenül szükségét érezte az ATV-ben hangsúlyozni, hogy mennyire nem a magyaroknak szurkol. Ezzel szemben mennyire szívén viseli Brüsszel érdekeit, amikor időlegesen meg akarja vonni Magyarországtól az Unió Kohéziós Alapjának és Helyreállítási Alapjának pénzeit.

Nyilván azért, hogy ez a megszorítás rontsa Orbán Viktor kormányzási lehetőségeit, az embereket pedig még inkább haragítsa a kormányfőre. Dobrev szerint ő rossz ember, lop, csal, és elmond róla minden rosszat, ami már a könyökünkön jön ki, amire még egyetlen bizonyítékot sem voltak képesek felmutatni. A megszorítás önmagában is érdekes, mert azt tartja vissza Brüsszel Magyarországtól, ami jár neki, aminek az ellentételeit az ország megfizette. Méghozzá olyan jogállamisági deficitre hivatkozva, amelyről még senki nem tudta konkrétan megmondani, hogy mi a definíciója. Ezért tud a gyurcsányista baloldal ebből politikát csinálni, s olyan dehonesztáló információk terjesztésével sározzák saját hazájukat az Európai Parlamentben, aminek semmi alapja és semmi bizonyíték nincs is rá.

Ehhez képest jött a jó hír a Bloombergtől, hogy nem valószínű, hogy az EU sietni fog a jogállamisági eljárások miatt pénzügyi szankciókat bevezetni Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, hiszen csak az utóbbiba az orosz agresszió miatt másfél millió menekült érkezett, és a tagállamoknak meg kell küzdeniük az ukrajnai háború miatt megugró energiaárakkal és egyéb drágulásokkal. A cikk névtelen forrásokra hivatkozva írja, hogy az óvatosság egyik oka az is, hogy nemrég ugyan az Európai Bíróság zöld utat adott a pénzmegvonásoknak,

de a mechanizmus beindítására sziklaszilárd bizonyítékokat kell szolgáltatnia a Bizottságnak arra nézve, hogy a tagállamok nem megfelelően használták az EU-s forrásokat.

Ha valaki, akkor a kormány részéről Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter tudja a tutit és ő nem ellenzéki politikusként, akik mindenfajta felelősség nélkül azt mondanak, amit akarnak, hanem felelőssége teljes birtokában nemrég azt mondta,

a Magyarországgal szembeni eljárásnak nincs alapja, és nem számít rá a kormány, hogy elindulna.

A gyurcsányistáknak hatalmas pofon volt ez a hír, mert kampányuk jelentős részét arra építették, hogy ettől a kormánytól megvonják a pénzeket. Bezzeg, ha ők kerülnek hatalomra, akkor minden megváltozik. Ezért aztán Dobrev Klára nem hagyta sokáig, hogy a Bloomberg jó híre elterjedjen. Beszaladt az ATV-be, ahol leszögezte: „Nagyon fontos, hogy pontosítsunk, az EU ugyanis nem szabadítja fel a kohéziós forrásokat, ahogy Magyarország a magyar kormány miatt nem részesül a Helyreállítási Alap pénzeiből sem. Az Unió döntése értelmében azokat a forrásokat szabadítja fel, amik ahhoz szükségesek, hogy az Ukrajnából érkező több millió menekültet tisztességesen el lehessen látni. Tehát a kohéziós politika keretében nyújt forrásokat, annak azonban csak egy kis szeletét nyitja meg.”

Savanyú a szőlő, Kedves Klára asszony! A Bloomberg legalább névtelen forrásokra hivatkozott, azonban ön ezt meg se próbálta. Egyszerűen kipattant a fejéből ez az újabb kampányötletnek minősíthető gondolat, hogy hergelje a magyarokat Orbán ellen saját választási sikerük érdekében.

Kedves Klára asszony! Az ön ATV-s nyilatkozatát a kárörömhöz lehet hasonlítani, ami olyan öröm, ami más emberek szerencsétlenségéből fakad. A más emberek ez esetben azok a magyarok, akiket önök kormányozni akarnak, s akiket férjura és elvtársai már annyiszor becsaptak, rosszat akartak nekik, hogy kimondani is sok.

Ezért érdemes lenne megvárnia április 3-at ezekkel a Magyarország számára önök által terjesztett, teljesen megalapozatlannak látszó rossz hírekkel, mert akkor pontosan kiderül, hogy mennyi a valóságtartalmuk. Hogy talán éppen önök lehetnek majd azok, akik okot adnak a magyaroknak a kárörömre.

Forrás és teljes cikk: 888.hu

Kiemelt kép: YouTube ATV/illusztráció