A miniszterelnök kifejtette, hogy az ukrán-orosz háború helyzete „több mint drámai”.

A legfontosabb ügyet számunkra kedvező módon rendeztük el: nem lesznek szankciók, amelyek kiterjednének az olaj és a gáz területére, vagyis Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az uniós állam- és kormányfők versailles-i csúcstalálkozója után feltöltött Facebook-videójában, péntek hajnalban.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy az ukrán-orosz háború helyzete „több mint drámai”.

„Meghallgattuk a Putyinnal tárgyaló francia elnököt és a német kancellárt. Nem zárható ki, hogy az összecsapások el fognak húzódni. Úgy döntöttünk, hogy Európa is bekapcsolódik a tűzszüneti tárgyalásokba”

– mondta Orbán Viktor.

„Mind a francia elnöknek, mind a német kancellárnak köszönetet mondtunk, hogy megpróbálnak erőfeszítéseket tenni a béke helyreállítása érdekében”

– ismertette a találkozón elhangzottakat a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondta, hogy gazdasági kérdésekről is tárgyaltak Versailles-ban.

„A legfontosabb ügyet számunkra kedvező módon rendeztük el: nem lesznek szankciók, amelyek kiterjednének az olaj és a gáz területére, vagyis Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz”

– emelte ki a miniszterelnök. Ezt elvégeztük, reggel folytatjuk – zárta szavait Orbán Viktor.

MTI

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán