Sajtótájékoztatón ismertették a március 15.-re meghirdetett Békemenet célját az esemény szervezői.

Csizmadia László a CÖF-CÖKA alapító elnöke, ifj. Lomnici Zoltán a civil szervezet szóvivője, Széles Gábor vállalkozó, Fricz Tamás politológus, és természetesen az első Békemenet megálmodói, azaz Bayer Zsolt, Bencsik András és Stefka István egyöntetűen megállapították, hogy Békemenet ennyire aktuális talán még sosem volt, hiszen a hagyományos célok, vagyis nemzeti függetlenségünk, identitásunk megőrzése mellett most valóban a béke mellett kell hitet tenni.

A szervezők véleménye egységesen az, hogy mielőbb, tárgyalásos úton véget kell vetni a szomszédunkban zajló háborúnak, ebben a kérdésben meg kell őrizni Európa egységét, a szankciós politikának azonban nem szabad odáig terjednie, hogy az visszaüssön az európai polgárokra. A magyar ellenzék és néhány elvakult európai balliberális politikus követelése, hogy az Oroszország elleni szankciókat terjesszék ki az energiahordozókra is, egyenes út lenne az európai – és persze a magyar – gazdaság összeomlása felé.

A sajtótájékoztatón ismertették a Békemenet útvonalát: 12 órától gyülekező a Komjádi uszodánál, majd a Margit-híd – Szent István körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca vonalon haladva érkezés a Kossuth térre, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. A szervezők kérik, hogy aki teheti, hozzon magával magyar zászlót, de tartózkodjanak a politikai üzenetektől, mert ez az alkalom most nem a politikai hovatartozásról, hanem a békéért való összefogásról szól.

A tájékoztatón ifj. Lomnici Zoltán bemutatta azt a most elkészült könyvet is, amely a Civil Igazságtételi Bizottság tényfeltáró megállapításait tartalmazza a kommunista hatalom által elkövetett bűnökről.