Először a fővárosban tárgyalták volna Czeglédy Csaba perét, de a Pesti Központi Kerületi Bíróság Szombathelyre küldte az ügyet. Az ottani bírók azonban elfogultságot jelentettek be, így most Veszprémbe került az eljárás.

Minden bíróság próbálja eltolni magától az ördög ügyvédje-per tárgyalását – legalább is erre lehet következtetni abból, hogy bár az ügyészség már tavaly októberben vádat emelt az ügyben, de már a harmadik bíróságnál vannak az iratok. Ahogy a Mandiner is beszámolt róla korábban, a Fővárosi Főügyészség tavaly októberben emelt vádat a DK-s ügyvéd, Czeglédy Csaba és társa ellen, kilenc rendbeli, különleges személyes adattal visszaélés miatt.

Az ügyészség szerint ugyanis Czeglédyék voltak azok, akik a 2019-es önkormányzati választások előtt nem sokkal nyilvánosságra hozták a Borkai Zsolt volt fideszes győri polgármesterről készült szexuális tartalmú felvételeket. A vádirat alapján a különleges személyes adatokat tartalmazó, szexuális tartalmú fénykép-, illetve videó felvételek nyilvánosságra hozatalával a vádlottak jelentős érdeksérelmet okoztak az érintetteknek. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel, az ügyvéddel szemben pénzbüntetést, többszörös visszaeső társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

Az ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon emelt vádat Czeglédyék ellen, ám a PKKB közölte, hogy a nem fog büntetővégzéssel döntést hozni, mivel álláspontjuk szerint az ügy nem elbírálható így.

Mindez azt jelentette, hogy előkészítő ülést tartottak volna az ügyben, de erre végül nem került sor. Kiderült ugyanis, hogy a PKKB  illetékesség hiányában a Szombathelyi Járásbíróságra delegálta át a pert, arra hivatkozva, hogy a terhelt lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye szerinti bíróságnak kell lefolytatnia az eljárást.

Czeglédy megfellebbezte a döntést, de a másodfokú bíróság megállapította, hogy az áttételre törvényesen és megalapozottan került sor.

Ahogy azonban a főügyészségtől most megtudta a Mandiner, a Szombathelyi Járásbíróság és a Szombathelyi Törvényszék, (mint másodfokú bíróság) bírái elfogultságot jelentettek be azzal az indokkal, hogy Czeglédyvel – mint ügyvéddel –  rendszeres munkakapcsolatban álltak korábban.

Emiatt az eljárás helyéről döntő Győri Ítélőtábla kizárta az ügy tárgyalásából a Szombathelyi Járásbíróságot és a Szombathelyi Törvényszéket, az elsőfokú eljárás lefolytatására a Veszprémi Járásbíróságot, az esetleges másodfokú eljárásra pedig a Veszprémi Törvényszéket jelölte ki. Ezzel együtt a vádképviseletet így is a Fővárosi Főügyészség látja el – közölte Bagoly Bettina.

A szóvivő kérdésre elmondta, hogy az ördög ügyvédjével kapcsolatos, Varga Judit igazságügyi miniszter által, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt tett feljelentés alapján indult nyomozás folyamatban van.

Arra a felvetésre, hogy ezt az ügyet esetleg később összekapcsolhatják-e az alapeljárással, azt válaszolta: a büntetőeljárási törvény szerint a bíróság – az esetleges tárgyi, illetve személyi összefüggés, vagy egyéb célszerűségi ok alapján – csak az azonos eljárási szakban folyamatban lévő ügyeket egyesítheti, ezért a szóban lévő ügyek tekintetében nem aktuális a kérdés.

Forrás: Mandiner

Szerző: Baranya Róbert

Kép: MTI/Balogh Zoltán