A magyarországi reformátusok támogatásáról biztosította a kárpátaljai testvéreket a négy magyarországi református püspök Beregszászon. A delegáció találkozott Zán Fábian Sándorral, a Kárpátaljai Református Egyház püspökével és Viktor Mikitával, Kárpátalja kormányzójával is – tudatta közleményében a Magyarországi Református Egyház Zsinata Kommunikációs Szolgálata.

Támogatásukról és együttérzésükről biztosították a háború miatt szenvedőket a Magyarországi Református Egyház püspökei beregszászi látogatásukon.

Balog Zoltán, a Zsinat lelkészi elnöke a helyi református templomban mondott igehirdetésében arról beszélt, hogy a reformátusoknak nincs fegyveres háborújuk, hanem a lelkekért harcolnak.

A püspök legalább olyan fontosnak nevezte azokat, akik Kárpátalján maradtak, mint az otthonukat elhagyókat, akik – mint fogalmazott – „hazajöttek otthonról”.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke ara emlékeztette a kárpátaljai reformátusokat, hogy évszázadok óta összetartoznak velük, Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke pedig azt hangsúlyozta: szükségünk van egymásra, de szükségünk van az emberen túli, isteni segítségre is. Pásztor Dániel, tiszáninneni püspök látogatásuk céljáról azt mondta: szerették volna tettekben is kifejezni a kárpátaljai testvérekkel való összetartozásukat.

Zán Fábián Sándor, kárpátaljai református püspök megköszönte a magyarországi testvérek támogatását, és hangsúlyozta:

Kárpátalján 2022 a hálaadás éve, és most azért tudnak hálát adni, hogy az ő országrészükben béke van, és ők lehetnek azok, akik segítik a menekülőket. Hozzátette: hazavárják azokat, akik elhagyni kényszerültek otthonaikat.

A beregszászi református templomban tartott istentiszteleten és közös könyörgésen részt vett Novák Katalin, a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete is. A szervezet a háború kirobbanása óta segíti a menekülőket és a Kárpátalján maradókat. Az adományok mellett a püspökök száz új református énekeskönyvet is vittek a beregszászi reformátusoknak. – áll a Magyarországi Református Egyház Zsinata közleményében.

(MTI OS / vasarnap.hu)

A címlapképen Novák Katalin köztársasági elnökjelölt, a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete beszédet mond a beregszászi református templomban 2022. március 4-én. Forrás: MTI/Nemes János